2017. december 17., vasárnap
Lázár, Olimpia

Belföld

Az unió képtelen a döntéshozatalra

Nemzetközi szolgálati jelentések alapján terrorveszély lehetőségével is számolni kell, a migrációs hullám nem álprobléma – nyilatkozta Molnár Zsolt a Lokálnak. A nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke szerint helyes volt a kormányzati előrejelzés, és mostanra egyértelművé vált, hogy az Európai Unió képtelen jó döntést – vagy egyáltalán döntést – hozni a menekültkérdésben. 

Molnár Zsolt, MSZP, Nemzetbiztonsági bizottság, MTI Fotó: Bruzák Noémi

Molnár Zsolt (Fotó: Bruzák Noémi, MTI)

A szocialista politikus lapunk kérdésére elmondta, mára kiderült, téves volt az a korábbi ellenzéki vélemény, miszerint a migráció középpontba állítása csupán álprobléma. Meglátása szerint a kormány már tavasszal helyesen prognosztizálta az ebben mutatkozó trendeket, de azt is hozzátette, éppen a korai felismerés miatt tartja hibának, hogy még nem sikerült hatékony választ találni. – A honvédség bevetésére az MSZP nyitott, ehhez azonban az alaptörvény módosítását tartja szükségesnek, amit adott esetben hajlandó támogatni – vetítette előre Molnár Zsolt.


Igaz, az EU is rosszul vizsgázott a migrációs probléma kezelésében – jelentette ki Molnár Zsolt a Lokálnak. A nemzetbiztonsági bizottság elnöke úgy látja, a közösség elvből elutasít minden átmeneti lépést, ehelyett egy csapásra oldaná meg a helyzetet. – Csakhogy Brüsszel eközben elfelejtett dönteni, pedig a bevándorlás kérdése mind az unión belül, mind pedig azon kívül egyre sürgetőbben várja a választ – emelte ki. A politikus ugyanakkor azt is leszögezte, szerinte az EU már csak a finanszírozás kapcsán is megkerülhetetlen tényező a probléma kezelésében, ezért nincs más út, csak a tagállami szintű közös gondolkodás.

Röszke, 2015. augusztus 30. Migránsok a Röszke melletti vasúti átjárónál, a magyar-szerb határon 2015. augusztus 30-án reggel. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ez azért is egyre égetőbb, mert nemzetközi titkosszolgálati és rendőrségi dokumentumok szerint számolni kell a terrorszervezetek megjelenésével Európában. Molnár ennek kapcsán kijelentette, hogy egyelőre nincs szó direkt cselekmények tervezéséről, de az ezekhez szükséges logisztika megkezdésének már látható jelei vannak.


– Hídfőállások kialakításáról beszélünk, mint láttuk ezt Bosznia esetében, ahol az Iszlám Állam már jelen van – emlékeztetett. Azt is elmondta, a szerbbosnyák határ közelében történtek akciók a terroristagyanús elemek kiszűrésére. – Az ilyen személyek beszivárgásával itthon is kell számolni, még akkor is, ha nem Magyarország, hanem Nyugat-Európa a céljuk – tette hozzá.

Kapcsolódó Cikkek