2017. december 15., péntek
Valér

Külföld

Ciprasz visszatért, győzött a Sziriza

Bejelentette pártja, az eddig kormányzó baloldali Sziriza választási győzelmét vasárnap este Alekszisz Ciprasz augusztusban lemondott exkormányfő.

“A Sziriza világos mandátumot kapott négy évre. Ez nem a Sziriza győzelme, ez az országunk népének a győzelme” – hangoztatta Ciprasz Athén központjában egybegyűlt hívei előtt. Úgy folytatta, hogy pártja – az országot kormányozva – hét hónapon át vívta egyenlőtlen harcát, és bebizonyította, “túl kemény ahhoz, hogy elhaljon”.


“Holnap elbúcsúzunk a múlttól. A görög lobogó most nemcsak a mi országunk felett lobog, hanem Európa legnagyobb terein is” – mondta Ciprasz, és fogadkozott, hogy négy éven át fogja folytatni a harcot az országáért.

Ezzel egy időben Panosz Kammenosz, a Szirizával eddig együtt kormányzó jobboldali Független Görögök (ANEL) pártnak az elnöke bejelentette, hogy a két párt már hétfőn hozzálát a kormányalakításhoz.


Athén, 2015. szeptember 20. Alekszisz Ciprasz volt görög miniszterelnök, az eddig kormányzó baloldali Sziriza párt vezetője az előre hozott görög parlamenti választásokon Athénban 2015. szeptember 20-án. (MTI/EPA/Oresztisz Panajotu)

Athén, 2015. szeptember 20.
Alekszisz Ciprasz volt görög miniszterelnök, az eddig kormányzó baloldali Sziriza párt vezetője az előre hozott görög parlamenti választásokon Athénban 2015. szeptember 20-án. (MTI/EPA/Oresztisz Panajotu)

A görög elnöki hivatalban közölték, hogy Prokopisz Pavlopulosz államfő hétfőn kormányalakítási megbízást ad a 41 éves Ciprasznak, és amennyiben a két párt kiegyezik a kormány összetételében, a kabinet talán már aznap este vagy kedd reggel leteszi a hivatali esküt. A migrációs válságnak szentelt szerdai EU-csúcson azonban még az államfő fogja képviselni Görögországot egy korábbi megállapodással összhangban.

A legfrissebb, a voksok mintegy hatvanhat százalékának összeszámlálásán alapuló eredmények szerint a Sziriza a szavazatok 35,4 százalékát gyűjtötte össze, a jobbközép Új Demokrácia 28,3 százaléknyi voksot kapott, és a harmadik lett a szélsőjobboldali Arany Hajnal párt a voksok 7 százalékával. Rajtuk kívül még öt párt – kettő választási szövetségben – jutott be a parlamentbe, és közülük az ANEL a legkevesebb, 3,6 százaléknyi vokssal.

A távolmaradás kimondottan magas, 45 százalékos volt, ha figyelembe vesszük azt, hogy Görögországban a választási részvétel hagyományosan magas szokott lenni.

Az abszolút többség megszerzéséhez a 300 tagú görög parlamentben legalább 151 mandátumot kell megszerezni. A Szirizának és az ANEL-nek együtt 155 honatyája lesz a parlamentben, és közülük 145-en a Szirizát fogják képviselni.

E két párt kormányozta hét hónapon át az országot a januári választások után, de ennél nagyobb többségre támaszkodott a parlamentben. A Sziriza és az ANEL programjában csak az volt a közös, hogy mindketten elutasították a megszorító politikát, a hitelprogram feltételeinek újratárgyalását ígérték.

Ciprasz a múlt hónapban mondott le, miután pártjában fellázadtak a hitelezők kemény feltételeit tartalmazó harmadik pénzügyi mentőcsomag elfogadása ellen. Ciprasz részéről ez politikai pálfordulással felérő döntés volt, tekintettel arra, hogy a megszorító intézkedések elutasításának ígéretével nyerte meg az előző választást.

Kapcsolódó Cikkek