2017. december 16., szombat
Etelka, Aletta

Sport

Öt város, köztük Budapest pályázik az Olimpia rendezésére

A várakozásnak megfelelően öt város – Budapest, Hamburg, Los Angeles, Párizs és Róma – száll harcba a 2024-es nyári olimpia és paralimpia megrendezéséért.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdán tette közzé a hivatalos pályázók listáját, a pályázati határidő közép-európai idő szerint kedden éjfélkor járt le.


Korábban Toronto és Baku is érdeklődött a kilenc év múlva esedékes játékok lebonyolítása iránt, de végül nem nyújtott be jelentkezést.

Los Angeles, amely Boston visszalépése után került képbe, sikeres pályázat esetén 1932 és 1984 után harmadszor rendezhetne nyári játékokat, akárcsak a 2012-es játékról lemaradó Párizs, amely 1900-ban és 1924-ben volt házigazda. Ugyancsak rendezett már olimpiát Róma, mégpedig 1960-ban. Hamburgra Berlinnel szemben esett a választás Németországban, ugyanakkor novemberben következik majd még egy népszavazás.

Budapest jelentkezése azzal vált realitássá, hogy a NOB tavaly decemberben elfogadta az úgynevezett Agenda 2020 programját, amely gyakorlatilag valós felkérést jelentett két-hárommilliós nagyvárosoknak arra, hogy gondolkodjanak el komolyan az olimpiai pályázatról. A program azt célozza, hogy az eddigieknél fenntarthatóbb, olcsóbb és egyben megtérülő játékokra kerüljön sor.

A NOB 2017 szeptemberében, limai kongresszusán jelöli ki a rendezőt.

Kapcsolódó Cikkek