2018. május 28., hétfő
Emil, Csanád

Külföld

Pisztollyal szelfizett, lelőtte magát

Lelőtte magát egy 19 éves amerikai férfi, aki egy töltetlennek hitt talált pisztollyal készített magáról fotókat.

A houstoni Deleon Alonso Smith véletlenül nyakon lőtte magát a fejéhez tartott pisztollyal szelfizés közben houstoni otthonában – közölte a rendőrség. A baleset kedden történt, a férfi csütörtökön kezdte volna meg egyetemi tanulmányait.


A szerencsétlenül járt szelfiző két kisgyermeket hagyott maga után.

Szerte a világon számos szelfizés végződik balesettel, olykor végzetessel. Tavaly ketten vesztették életüket az amerikai Colorado államban egy olyan repülőgép-balesetben, amelyhez a hatósági vizsgálat szerint szelfizés vezetett. Ugyancsak tavaly Portugáliában két lengyel turista halt szörnyet, amikor szelfizés közben lezuhant egy meredek szikláról.

Oroszországban, az Ural-hegységben júniusban két férfi halt meg, mert szelfizés közben felrobbant a kezükben egy kibiztosított kézigránát, júliusban egy 21 éves egyetemista lány az egyik moszkvai hídon szelfizve zuhant a mélybe és halt szörnyet.

Moszkvában is fejbe lőtte magát egy lány fegyverrel való szelfizés közben, de ő túlélte a balesetet. Oroszországban a nagyfeszültségű távvezeték is legalább két szelfiző kamasz halálát okozta.

Kapcsolódó Cikkek

  • A nap képe: Meseház

    A nap képe: Meseház

    Sokan hallottak már Az idős nő aki egy cipőben él című meséről, azonban a történetből életre kelt vendégházról már sokkal kevesebben.

  • Szakértő: Romániában szelektíven alkalmazzák a törvényeket

    Szakértő: Romániában szelektíven alkalmazzák a törvényeket

    Romániában a meglévő törvényeket sem tartják be, vagy szelektíven alkalmazzák őket – mondta Pászkán Zsolt Románia-szakértő vasárnap az M1 aktuális csatornán azzal kapcsolatban, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálatának 2017-es jelentése szerint az élet szinte minden területén felerősödött a magyarellenesség Romániában.