2017. december 13., szerda
Luca, Otília

Belföld

Pokol és folytonos kudarc albérletet keresni Budapesten

Több százezer kaució nélkül nem is érdemes belekezdeni – albérletet kerestünk Budapesten.

Hónapok óta arról szólnak a hírek, hogy megemelkedtek az albérletárak Budapesten és egyre nehezebb lakáshoz jutni. A Lokál munkatársa is albérletet keresett és szubjektív szemszögből írja le az elmúlt hetek tapasztalatait:


kis haziko

Amikor az ember elhatározza, hogy új otthonba költözik, akkor rögtön elképzeli, hogy milyen lesz számára ideális: tágas, napfényes, jó közlekedés, belváros, lehetőség szerint erkély és persze legyen megfelelő árban. Mondjuk, 70-80 ezer forint bérleti díj plusz rezsi ideálisnak tűnik egy párnak. Főleg, hogy pár éve még 45-55 ezer forint bérleti díjjal is szép lakásokat lehetett találni. Aztán amikor elkezdjük böngészni a hirdetéseket, akkor kiderül, hogy eddig bilibe lógott a kezünk és leesik az állunk. 77 ezer forint plusz rezsi egy 25 négyzetméteres garzonért…150 ezer plusz rezsi egy két szobás belvárosi lakásért, még csak nincs is felújítva és nem is luxus kategória. A külső kerületekben sem jobb a helyzet, házrészeket akarnak kiadni horror áron, úgy hogy mellettünk lakik a tulaj és közös tereket (pl.: ebédlő) mindenki használhatja. A kiadó szobák nálunk szóba sem jöhetnek, de sajnos azok is nagyon drágák. Az egyik kedvenc hirdetésünkben 80 ezret kértek egy 18 négyzetméteres szobáért és a leírás szerint egy 26 éves informatikus férfi a lakótárs, aki nagyon kellemes társaság. Elhisszük, kihagyhatatlan ajánlatnak tűnik de köszi, inkább nem költözünk.

cica_pixabay

Azt hogy háziállatot viszünk, már az elején felejtsük el. Sok hirdetésben kikötik, hogy tilos kedvencet vinni. A családosoknak még nehezebb a helyzete, mert a hirdetések nagy százalékában azt is meghatározzák, hogy gyerekkel sem költözhető az ingatlan. A dohányzás is tiltott dolog, sok helyen erre is külön felhívják a figyelmet.


Pont ezért egy fiatal pár ideális lehetne a főbérlőknek, de így sem könnyű a helyzet. Ketten az elmúlt időszakban legalább hatvan lakástulajdonost/ingatlanost kerestünk fel, de a végén már számon sem tudtuk tartani. Egy idő után már azokat is hívtuk ahol nem is volt fent kép, azt mondták így is rengetegen keresik őket, így nem is szükséges hogy feltöltsenek fotót a lakásról. Arról már nem is beszélve, hogy az esetek többségében mire telefonáltunk már kiadták a lakást, ha megnézhettünk, akkor is „sorszámot kellett húznunk”.

Lakás a hajléktalanszálló mellett

A képeken jól nézett ki a másfél szobás lakás. Nem a közvetlen belvárosban volt, de a hirdetés szerint az egyik metrómegállótól pár percre található. A tulajdonos úgy határozta meg, hogy minden hónapban 75 ezer bérleti díj, plusz 35 ezer forint fix rezsi legyen. Az ingatlanos elmondta, ha megegyezünk, egyszerre kérik a havi bérleti díjat, plusz két havi kauciót amibe beleszámolják a fix rezsit is. Azaz 75 ezer plusz 220 ezer forint kaució. Kis híján 300 ezer forint. A szívünkhöz kaptunk, de nem akartunk rögtön elutasítóak lenni. Megbeszéltük találkozás időpontját, délután fél öt. Hamarabb eljöttünk a munkahelyéről, hogy nehogy emiatt elszalasszunk egy lakást. A metrómegállótól valóban nem volt messze a lakás, de e rövid idő alatt is kiderült: a környék nem túl bizalomgerjesztő. Hajléktalanszálló mellett sétáltunk el és az épület alján egy könyöklős kocsma volt. Még poénkodtunk is azon, hogy mostantól ide fogunk járni. De a helyzet egyáltalán nem volt vicces, mikor hívtuk az ingatlanost, hogy már a kapuban állunk. Közölte, hogy 20 perce kiadták a lakást és azért nem tudott szólni, mert nem is tudta kit kellene felhívnia, annyi emberrel beszélt. Tanulva ebből később a találkozó előtt közvetlenül telefonáltunk, hogy megvan-e még a lakás…

Az ál-amerikai konyha és a nagyon jó közlekedés

Van, amikor valami túl szép ahhoz hogy igaz legyen. Így voltunk mi is az egyik lakással. Gyönyörű bútorokra számítottunk, amerikai konyhával, jó közlekedéssel. Az amerikai konyha náluk azt jelentette, hogy a nagyszobában egy L-alakú bútor választja el sütőt az ágytól. A fotókból ez persze nem derült ki. A közlekedés pedig annyira jó volt, hogy sajnos Budapest legforgalmasabb útjára nézett a lakás egyetlen ablaka, ahol még éjszaka is óriási a hangzavar.

Picike-minigarzon és Torrente

torrente

Reménykedve sétáltunk a belváros egy mellékutcájában az egyik közlekedési csomópont közelében. Megbeszéltük, hogy milyen csendes, milyen jó a közlekedés. Nem baj, ha picike a lakás 25 négyzetméter, de van galéria. Az olyan végülis, mintha lenne egy kis szoba – nyugtattuk magunkat. A leendő szomszédunk, „Torrente” mutatta meg nekünk a lakást. Mondta, hogy a régi helyén ahol lakott, ha fingott, akkor a másik emeleten is hallották. Itt jobb a hangszigetelés. Arra gondoltam, hogy ez a fickó elmehetne marketingesnek! Ennél jobban nem is lehet dicsérni egy lakás adottságait. De kétségtelen, hogy ő volt az egyetlen, aki feldobta azt a sivár helyet. A bejárati ajtóból azonnal a konyhába léptünk, amiből nyílt a wc (!) és a fürdő. Elképzeltem, ahogy főzök, miközben épp valaki a vécén ül. A kis szobán volt a galéria, egy meredek lépcső vezetett fel. Le kellett hajolni ahhoz, hogy fent közlekedni tudj. Volt két ősrégi kanapém, egy leharcolt íróasztal és teljes sötétség, ahogy lent is csak pislákolt a fény. Amikor Torrentét erről kérdeztük akkor azt mondta: “Nuku! Ennyi a teljes fény! Hát belső udvarra néz a lakás, ez nem is csoda!” – Igaza van. A lakás elvben bútorozott volt, de ez gyakorlatilag lekoszlott szekrényeket és kanapékat jelentett. Egyébként is jellemző, hogy sok lakástulajdonos a családnak már nem kellő nagymamabútorokkal, vagy a telekről behordott ócskaságokkal együtt akarja kiadni a lakását, kikötve, hogy azokat el sem tudja vinni – akkor se, ha nem kell. De térjünk vissza Torrentéhez! Míg ott voltunk, egy másik pár is megnézte a lakást. (Ez is jellemző, hogy annyi az érdeklődő, hogy egymást érik). A lány szerényen mondta: „Nem így képzeltük, köszönjük szépen!” Majd gyorsan leléptek. A párom fellelkesült, hogy végre láthattunk egy lakást és nem adták ki még az orrunk előtt, de én már tudtam, hogy soha nem fogunk ide költözni.

Budai panoráma, édes tulajdonosok

77 ezer plusz rezsi, egy másfél szobás, erkélyes budai otthonért. Nem is akartunk hinni a szemünknek. Amikor tárcsáztuk a tulajdonos számát, elmondta, hogy már annyi érdeklődő volt, hogy nem tudnak „időpontot” adni. Nem akartam annyiba hagyni, ezért újra hívtunk őket. Nagy nehezen, sikerült „kikönyörögni” másnapra egy időpontot. Újra a főnöktől kellett szívességet kérni, hogy engedjen el hamarabb. Visszagondolva, nem kellett volna, hisz ez már eleve egy vesztes helyzet volt. A lakás, mint a képeken csodálatos volt, a tulajdonosok pedig elképesztően kedvesek. A középkorú pár hölgytagja gondosan vezette a füzetbe, hogy kik jöttek megnézni a lakást. Elmondták, hogy aznap 38 érdeklődő volt és kettő kivételével mindenki szimpatikus volt nekik. Itt már sejtettük, hogy nagy valószínűséggel, nem a miénk lesz a lakás, már csak a nagyszámú érdeklődő miatt sem. Ráadásul úgy éreztük magunkat, mintha állásinterjún lennénk és ez a helyzet senkinek sem volt jó. Nekik 5 érdeklődő után már nem is kellett volna másnak lehetőséget adni (még akkor sem ha nagyon szépen kérik), nekünk pedig nem is kellett volna elmenni.

haz ablak_pixabay

Természetesen barátok segítségét is kértük a nagy albérlet keresében és a Facebook csoportoknál is próbálkoztunk. Nemrég alakult egy „Albérletet hiába keresők fóruma”. Itt sokan leírták a saját történetüket, a legtöbben arra panaszkodnak, hogy gyerekkel nem kapnak lakást. Más úgy érzi, hogy a tetoválása okoz problémát. Egy elkeseredett hirdetésben pedig egy apa pénzt ajánlott fel annak, aki segít neki lakást találni a családjával.

Ebben a helyzetben sajnos nincs biztató konklúzió. Írhatnám, hogy most majd jobb lesz a helyzet, mert az egyetemisták már találtak maguknak helyet, de a tapasztalat nem ezt bizonyítja. Próbálkozni kell, azonnal lecsapni egy hirdetésre még akkor is, ha vasárnap délután adták fel. Barátok segítségét kérni és bizonyos összegű pénzzel keresni. De a legfontosabb, hogy ne dőljünk be a csalóknak, akik próbálják kihasználni azt, hogy már reménytelennek tartjuk a lakáskeresést és idegileg is kimerültünk. Állítólag bevált módszerük, hogy azt mondják, már kiadták azt a lakást, amit kinéztünk, de van egy másik ajánlatuk, amit gyorsan foglalózzunk le. Ne adjunk soha pénzt, ha nem is láttuk a lakást! De amúgy is legyünk résen. Sajnos olyan esetről is hallottunk, amikor valaki kivett egy lakást pár napra úgy, mintha turista lenne. Ez idő alatt pedig “kiadta” másoknak (akár tucatnyi embernek), majd lelépett a kaucióval.

A nehézségek ellenére azonban ne adjuk fel! Hisz mindig van remény, most úgy tűnik mi is megtaláltuk álmaink lakását. Rengeteg álmatlan éjszakát okozott, sok türelmet a barátoktól, főnököktől. De nem lehetetlen, még ha sokáig annak is tűnik! Mindenkinek sok sikert!

Kapcsolódó Cikkek