2017. december 13., szerda
Luca, Otília

Extra

Raquel Welch 75 éves

Raquel Welch, a múlt század hatvanas-hetvenes éveinek egyik legismertebb amerikai színésznője hetvenöt éves.

Jo Raquel Tejada néven született Chicagóban egy bolíviai űrhajómérnök és egy angol anya gyermekeként. Kislányként táncolni tanult, kamaszként sorra nyerte a szépségversenyeket. A középiskola után ösztöndíjjal színi tanulmányokba kezdett a San Diegó-i egyetemen. A színésznői karrierről álmodó, formás alakú lány a helyi tévében olvasta fel az időjárás-jelentéseket, és egy csapásra meghódította a nézőket. Tizenkilenc évesen feleségül ment középiskolai szerelméhez, James Welch-hez, a négy évig tartó házasságból két gyermek született. Válása után Dallasba, azután Los Angelesbe költözött gyermekeivel, ahol modellként próbált elhelyezkedni, televíziós csatornák és filmstúdiók ajtaján kopogtatott. Menedzsere elhatározta, hogy szexszimbólumot farag belőle, ő beszélte rá arra is, hogy a spanyolos családneve helyett férje nevét használja.


Kezdetben csak szexi dekorációként “alkalmazták”, végre 1965-ben elnyert egy fürdőruhás főszerepet egy zenés filmben. Még abban az évben hétéves szerződést ajánlott neki a 20th Century Fox stúdió, első nagy sikerét a Fantasztikus utazás című sci-fiben aratta. Ugyancsak 1966-ban forgatták vele az Egymillió évvel ezelőtt című filmet, amely meghozta számára a nagy áttörést. Az őskorban játszódó filmben az emberiség történetének első, bőrből készült bikinijében bukkant fel a tengerből, a látványra a férfi nézőknek elállt a lélegzete. Jóllehet a másfél óra alatt alig néhány percet beszélt, nem lehetett kétséges, hogy az 1962-ben elhunyt Marylin Monroe után üresen maradt szexistennői rang ettől kezdve őt illeti meg.

A következő években sorra kapta a szerepeket, 1967-ben a Bájkeverő című romantikus vígjátékban csábított, 1968-ban western-hősnőként lovagolt James Stewart oldalán, majd Frank Sinatra, Burt Reynolds, Peter Sellers dekoratív partnernője lehetett. Karrierjének szakmailag legelismertebb szerepe Constance Bonacieux megformálása volt Richard Lester látványos és szellemes kalandfilmjeiben, A három testőr, avagy a királyné gyémántjai és A négy testőr, avagy a Milady bosszúja című alkotásokban, az utóbbiért 1975-ben Golden Globe-díjat kapott. 1972-ben Magyarországon forgatta Richard Burtonnel a Kékszakáll című filmet, amellyel ismét meg akarta győzni a szakmát, hogy komolyabb alakításokra is képes, de lesújtó kritikákat kapott. A Golden Globe-díjra még egyszer, 1988-ban jelölték, egy halálos kórban szenvedő, egykor sikeres pszichológusnő megformálásáért a Right to Die című filmben.


Pályájának íve a hetvenes évek közepén megtört, kikerült az élvonalból, ráadásul a szexszimbólum skatulyából sem sikerült kitörnie. 1982-ben a John Steinbeck regényéből készült A kék öböl című mozival akart visszatérni, még abba is beleegyezett, amibe korábban soha, hogy félmeztelenül jelenik meg a filmvásznon. Az MGM stúdió azonban öt nappal a forgatás megkezdése után elbocsátotta, amiért Welch pert indított. Végül 15 millió dollár kártérítést kapott, de a botrány nem segítette filmes pályafutását.

A nyolcvanas években a televíziónál talált testhezálló szerepeket, a Broadway színpadain is óriási érdeklődés fogadta. Az 1990-es évek epizódalakításai szakmai szempontból nem jelentettek művészi kihívást számára, mégis szerepet vállalt egy-egy vígjátékban, tv-filmekben, sorozatokban. A filmvásznon 2001-ben tűnt fel újra a Doktor Szösziben, egy gyilkossággal vádolt hölgy szerepében, majd 2006-ban a Taták a tutiban című vígjáték kiöregedő Las Vegas-i táncosnőjeként Burt Reynolds, Robert Loggia és Charles Durning ostromolta.

A filmszerepek mellett, az 1980-as évek aerobicláza idején ő is testformáló videókat dobott piacra meglehetősen nagy sikerrel, alighanem azért, mert alakja még a negyvenen túl is csodás maradt. Paróka- és ékszerkollekciójával, bőrápolóival is tetemes bevételekre tett szert.

A színésznő négyszer ment férjhez és négyszer vált el, egy fia és egy lánya született, utóbbi maga is a színészi pályát választotta.

Kapcsolódó Cikkek

  • Ők a legjobbak az idén a Filmesek Céhe szerint

    Ők a legjobbak az idén a Filmesek Céhe szerint

    Idén is kihirdette a Hollywoodi Filmesek Céhe az általuk legjobbnak ítélt színészi alakításokat. A jelöltek között ott van a favoritnak számító Gary Oldman, Timothee Chalamet , Judi Dench és Sally Hawkins is, de olyan meglepetés jelöltek is befértek a listába, mint Steve Carrell és Woody Harrelson is.

  • Imádják a szerelmes tiniket a filmkritikusok

    Imádják a szerelmes tiniket a filmkritikusok

    Idén két huszonéves is hazaviheti élete első Oscar-díját a világ filmkritikusai szerint. A kétszeres Oscar-jelölt Saoirse Ronan és az újonc Timothée Chalamet számtalan díjat nyertek már az idei díjátadó szezonban, legutóbb a Chicago-i Filmkritikusok díját.

  • Mindenki odáig van az új Star Wars-filmtől

    Mindenki odáig van az új Star Wars-filmtől

    Szerdán mutatták be a magyar mozik a Star Wars-saga legújabb, immár VIII. részét. Az utolsó Jedik máris minden rekordot megdöntött, a hazai forgalmazók szerint az űreposz korábbi filmjei közül egyikre sem kel el ennyi jegy már elővételben.

  • A Dal 2018: Talán az eddigi legerősebb mezőny

    A Dal 2018: Talán az eddigi legerősebb mezőny

    Talán az eddigi legerősebb mezőny jött össze a jövő évi versenyre A Dal történetében. Erről két zsűritag, Frenreisz Károly és Mező Misi beszélt az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.