2017. december 15., péntek
Valér

Egyéb XIII.kerület

Utcabállal kezd a József Attila Színház

Utcabállal kezdi az évadot a József Attila színház szeptember 19-én. Mint azt Nemcsák Károly igazgató elmondta, a Színházak éjszakáján a Helyet az ifjúságnak című zenés vígjáték bemutatója is várja a közönséget a kulisszajárás és koncertek mellett.

Budapest, 2015. szeptember 9. Fehér Anna színművész, Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója és Verebes István rendező (b-j) beszélget a színház évadnyitó sajtótájékoztatója előtt 2015. szeptember 9-én. Jobbra Balázs Ferenc (Balázs Fecó) Liszt Ferenc-díjas énekes, zenész. MTI Fotó: Illyés Tibor

Fehér Anna színművész, Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója és Verebes István rendező a színház évadnyitó sajtótájékoztatóján (Fotó: Illyés Tibor/mti)

Nemcsak hozzátette, az új évadban több bemutatóval is készülnek, de két állandó tárlatot is megnyitnak: fotókiállítást terveznek a 110 éve született Ráday Imre és a tavaly elhunyt Sztankay István emlékére, emellett időszakos tárlaton ismerhetik meg az érdeklődők Szabó-Sipos Barnabás, Szabó Győző, Verebes István és Agárdi Gábor alkotásait. És természetesen folytatódik a Legendák nyomában és a Pódium délelőtt sorozat, valamint idén is megtartják az Ádámok és Évák ünnepét.


Nemcsák Károly kitért arra is, hogy 2016. január 31-én lejár a szerződése, de beadta a pályázatát, az illetékesek várhatóan e hónapban döntenek a kinevezésekről. Amennyiben a színház vezetőjeként folytathatja a munkát, az intézmény épületének további felújítását és közösségi tér kialakítását tervezi a jövőben. A fővárosi önkormányzat által támogatott felújítások között 2015 nyarán a nézőtér előcsarnokát, az aulát és a mosdókat hozták rendbe, emellett további – önerőből finanszírozott – beruházások is zajlanak, egyebek mellett az akadálymentesítés.

Kapcsolódó Cikkek

  • Csapadékos, hűvös lesz a hétvége időjárása

    Csapadékos, hűvös lesz a hétvége időjárása

    A hétvégén ismét csapadékosra fordul az idő: ónos eső, eső, de havazás is lehet. Emellett lehűlés várható, a kezdetben még 10 Celsius-fok körüli maximumok után a hét végén néhol már csak 1 fokig melegszik a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

  • Klímatudatossággal az élhetőbb környezetért

    Klímatudatossággal az élhetőbb környezetért

    November 30-án a Vármegyeházán tartották azt a zárókonferenciát, amelynek keretében bemutatták a Tolna megyei klímastratégiát. E stratégiában meghatározták a klímastratégiát érintő azon döntéseket, amelyek Tolna megye elkövetkező éveit, évtizedeit definiálják a klímatudatosság jegyében.

  • Szeretetakcióval a rászorulókért

    Szeretetakcióval a rászorulókért

    Debrecen a béke szigete – a Debreceni Karitatív Testület III. Karácsonyi Szeretetakcióján foglalta így össze a karácsonyi segítségnyújtás, adományozás és szeretet lényegét Széles Diána alpolgármester.