2017. december 13., szerda
Luca, Otília

Belföld

A halálbüntetést 25 éve törölték el Magyarországon

Huszonöt éve, 1990. október 24-én a magyar Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a halálbüntetést, határozatában megsemmisítette a Büntető törvénykönyvnek és a büntetőeljárásról szóló törvénynek, valamint más jogszabályoknak a halálbüntetésről rendelkező részeit.

A halálbüntetés a legsúlyosabb büntetési forma, a bűnösnek talált ember életének kioltása, az élettől való megfosztása büntetőeljárás után. Jogossága vagy jogtalansága máig a legvitatottabb jogi, etikai, teológiai és társadalmi kérdések egyike. A legsúlyosabb büntetés a legalapvetőbb emberi jogot, az élethez való jogot sértő, helyrehozhatatlan büntetési forma, miközben egyetlen büntetőjogi rendszer sem képes kizárni annak kockázatát, hogy ártatlanokat ítéljenek el. Sokan azonban úgy vélik, a halálbüntetésnek visszatartó ereje van, ezért a különösen kegyetlen bűntettek esetében szeretnék ismét lehetővé tenni alkalmazását.


A világon elsőként 1786. november 30-án a Toscanai Nagyhercegségben törölték el a halálbüntetést. Egy évvel később a birodalmát megreformálni akaró II. József, “a kalapos király” polgári ügyekben eltörölte a halálbüntetést, de az 1795-ös Martinovics-összeesküvés leleplezése után visszaállították, és elsőként a magyar jakobinusokon alkalmazták. Szemere Bertalan már 1841-ben felvetette a halálbüntetés eltörlését, legsúlyosabb büntetésnek pedig az “örökfogság” alkalmazását, de javaslatát elvetették. Az első átfogó magyar nyelvű büntető törvénykönyv, az 1878-as Csemegi-kódex már csak a legsúlyosabb bűncselekményeket – gyilkosság és felségsértés – rendelte halállal büntetni, kivégzési módként az akasztást vezették be. A 19. század végén Magyarországon viszonylag ritkán alkalmazták a legsúlyosabb büntetést, 1896 és 1900 között nem is került sor kivégzésre. 1908-tól nem engedélyezték a halálbüntetés kiszabását fiatalkorúakra. Az első világháború kitörése után és a forradalmak időszakában aztán egyre gyakoribb lett a halálbüntetés. 1921-től “az állam és társadalom törvényes rendjének felforgatására törekvést” is halállal büntették, de a két világháború között a hóhér nem dolgozott túl gyakran.

A második világháború után a népbíróságok számos halálos ítéletet szabtak ki háborús bűnökért. Az 1950-es években, a Rákosi-féle kommunista diktatúra idején politikai és gazdasági indíttatású koncepciós perek végén nem volt ritka a halálos ítélet, az 1956-os forradalom utáni megtorlás idején pedig százakat végeztek ki. Az 1961-es büntetőtörvénykönyv 28 bűncselekmény esetén (ebből 12 katonai jellegű volt) tette lehetővé halálos ítélet kiszabását. Ezzel egyre ritkábban éltek, csak a közvéleményt felháborító, legsúlyosabb köztörvényes bűncselekmények tettesei kerültek a siralomházba. Az 1978-ban hatályba lépett Btk. a halálbüntetést már kivételes jellegű büntetésként alkalmazta az állam elleni bűntettek, katonai bűncselekmények, a béke elleni és háborús cselekmény és bizonyos köztörvényes cselekmények esetén.


Magyarországon utoljára 1988-ban hajtottak végre halálos ítéletet (abban az évben kettőt is), az utolsó ember, akinek élete hosszát az állam szabta meg, a tiszacsegei rablógyilkos, Vadász Ernő volt, akit 1988. július 14-én végeztek ki. 1988-ban, majd 1990-ben még született egy-egy halálos ítélet, de már egyiket sem hajtották végre.

Az Alkotmánybíróság 1990. október 24-én minősítette alkotmányellenesnek a halálbüntetést. A testület határozata kimondta: az alkotmány szerint “A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani”, továbbá “Senkit nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek alávetni”. A határozat a Büntető törvénykönyvnek és a büntetőeljárásról szóló törvénynek, valamint más jogszabályoknak a halálbüntetésről rendelkező részeit megsemmisítette, az Alkotmánybíróság egyben elrendelte a halálbüntetést előíró – a megsemmisített büntetőjogi rendelkezések alkalmazásával halálbüntetést kiszabó -, jogerős határozattal lezárt olyan büntetőeljárások felülvizsgálatát, amelyekben a hozott ítéletet még nem hajtották végre.

Magyarország 1992-ben csatlakozott az emberi jogok európai egyezményéhez, amelynek értelmében a tagországok bíróságai elvileg nem hozhatnak halálos ítéletet. A parlament 1993-ban módosította a Btk.-t, ezzel megszűnt a halálos ítélet kimondásának jogi lehetősége, 1995. február 7-én pedig törvénybe iktatta a polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányának második fakultatív jegyzőkönyvét, ezzel jogilag is véglegesen lezárta a halálbüntetés magyarországi történetét.

Ma az ENSZ 195 országa közül 103-ban tiltják törvények a halálbüntetés kiszabását; az Európai Unió és az Európa Tanács a csatlakozás egyik feltételeként jelöli meg a halálbüntetés felszámolását. A halálbüntetés jelenleg 36 országban van érvényben, ezek közül 10 afrikai, 2 az amerikai, 23 az ázsiai-óceániai térségben van. Európában egyedüliként Fehéroroszországban, a világ fejlett demokráciái közül csak Japánban és az Egyesült Államokban van érvényben. Becslések szerint Kínában több embert végeztek ki, mint a világon összesen, de a kínai adatok a nyilvánosság számára nem hozzáférhetőek. A sorban második helyen Észak-Korea állhat, de itt még becslések sincsenek, ezután Irán, Szaúd-Arábia, Irak és az Egyesült Államok következik.

Kapcsolódó Cikkek