2018. május 24., csütörtök
Eszter, Eliza

Egyéb XIII.kerület

Angyalföldi gyerekek a döntőben

felszallott-a-pava-logoAz Angyalföldi Vadvirág Táncegyüttes a táncegyüttesek kategóriában továbbjutott a Fölszállott a páva tehetségkutató műsor területi válogatóján. Az élő televíziós műsorra készülő csapatnál nem bízták a véletlenre a sikert.

angyalföldi táncegyuttes

A gyerekekkel az élő műsorban is találkozhatunk (fotó:mediaklikk.hu)

Minket Fundák Kristóf és Kaszai Lili tanít, akik tavaly megnyerték a Fölszállott a pávát – mondták bemutatkozás helyett az angyalföldi táncegyüttes képviselői, ami amellett, hogy megmutatta, milyen büszkék a gyerekek a táncpedagógusaikra, szinte garantálta a sikert. A csapat végül a fővárosi válogatóból jutott a fináléba.


A Fölszállott a páva az MTVA és a Hagyományok Háza közös népzenei és néptáncos tehetségkutatója, melynek most futó harmadik évadában több mint kétezer 14 év alatti gyerek mutatta be eddig produkcióját, de a szakmai zsűri döntése alapján a Duna Televízióban adásba kerülő élő műsorban csak 48 produkció lesz. És köztük ott lesznek az angyalföldi gyerekek is!

Kapcsolódó Cikkek