2017. december 13., szerda
Luca, Otília

Belföld

Arad kétszer

Két alkalommal is fontos helyszíne volt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc végjátékának az aradi vár. Először akkor, amikor 1849. augusztus 11-én a várparancsnok Damjanich János mellett kilenc másik tábornak – Görgey főparancsnok elnökletével – arról döntött, hogy leteszi a fegyvert. Szimbolikusan nem az osztrákok, hanem az oroszok előtt, akiknek szándékairól keveset tudtak. A döntés mellett érvelt Poeltemberg Ernő, aki korábban követként járt az orosz táborban. Augusztus 13. után egy darabig úgy tűnt, jól döntöttek, hiszen az oroszok civilizált módon bántak magas rangú katonai foglyaikkal, ám augusztus 22-én Gyulán elvették fegyverüket, majd átadták őket az osztrákoknak. A szabadságharc vezetői nem tudhattak I. Ferenc József és I. Miklós titkos egyezségéről a kiadatással kapcsolatban.

arad

Második alkalommal akkor vált kiemelt helyszínné Arad, amikor a fogságba ejtett tiszteket a vesztőhelyre kísérték. Az augusztus 25-én megkezdett perről hamar kiderült, hogy a formaságok betartását teljes mértékben mellőző koncepciós eljárás. Haynau egy évfordulót jelölt ki a kivégzés időpontjául: egy évvel korábban október 6-án gyilkolták meg Latour osztrák hadügyminisztert a bécsi forradalomban. A parancs arról is szólt, hogy a kivégzésnek hajnalban kell megtörténnie, a holttesteket pedig egy egész napra közszemlére kell tenni.


Hajnalban először a négy golyó általi halálra ítélt tisztnek kellett meghalnia, majd a kötélre ítélt tábornokok következtek. Tragikus sors jutott az utolsóként kivégzett Vécsey Károlynak, akinek végig kellett néznie társai halálát.

Ugyanezen a napon, este végezték ki Batthányi Lajos miniszterelnököt Pesten, a mai Szabadság tér helyén álló Újépületben.


A legendák szerint már a kivégzéseket követően tömegek zarándokoltak a kivégzések helyszínére. Tény azonban, hogy a közemlékezet nem feledkezett meg a szabadságharc mártírjairól: a kiegyezést követően egyre szaporodtak a nekik emléket állító obeliszkek, táblák, szobrok, és ma már nemigen akad olyan magyar település, ahol ne viselné közterület legalább egyikük nevét.

Kapcsolódó Cikkek