2017. december 14., csütörtök
Szilárda

Sport

Bolt 19 mp-en belüli 200-at szeretne futni

Megkezdte felkészülését a jövő évre Usain Bolt, a világ legjobb sprintere, aki többek között azzal a céllal vágott neki az edzéseknek, hogy 2016-ban 19 másodpercen belüli időre javítja a 200 méter világcsúcsát.

“Ez az egyik legfőbb célom, nagyon szeretném, ugyanakkor talán ez az egyik legkomolyabb feladat. Tökéletes napra, tökéletes versenyre van hozzá szükség” – mondta Bolt, aki 19.19 mp-cel tartja a félkörös táv csúcsát.


A jamaicai sztár duzzad az önbizalomtól, hiszen idén úgy tudott mindkét vágtaszámban és a sprintváltóval is világbajnok aranyérmet szerezni, hogy rengeteg sérülés hátráltatta.

“Összehasonlíthatatlanul jobb helyzetből kezdtem meg most a munkát, mint egy éve, úgyhogy csak előre nézek” – közölte Bolt, aki a pekingi vb-n 100-on és 200-on is legyőzte Justin Gatlint, megszakítva az amerikai kétéves veretlenségi sorozatát. “Gatlin azt nyilatkozta, hogy egyre közelebb van hozzám, de én ennek tudatában még jobban koncentrálok.”

A hatszoros olimpiai és 11-szeres világbajnok Bolt jövőre a riói olimpián az első atléta lehet, aki sorozatban háromszor nyeri meg a 100 és a 200 méter olimpiai aranyérmét.

Kapcsolódó Cikkek

  • Rövidpályás úszó Eb: Hosszú a világcsúcs közelében

    Rövidpályás úszó Eb: Hosszú a világcsúcs közelében

    Hosszú Katinka nagyszerű teljesítménnyel, saját világcsúcsától kevesebb mint három tizeddel elmaradva nyerte meg a 100 méter vegyes előfutamait és jutott be az elődöntőbe a koppenhágai rövidpályás úszó Európa-bajnokság csütörtöki délelőtti programjában.

  • Koriközpont épül Budapest szívében

    Koriközpont épül Budapest szívében

    Nem oly régen még az volt a terv, hogy olimpiára is alkalmas velodrome-ot építenek a Millenáris kerékpárpályára. A tervekből azonban nem lett semmi, és már-már, kis túlzással, elrohad a magyar sport bölcsőjeként ismert ikonikus pálya, ám most kiderült, 43 milliárdos beruházással oda épül a Nemzeti Korcsolyázó Központ.