2017. december 14., csütörtök
Szilárda

Extra

Caramel eltűnik a rivaldafényből

Molnár Ferenc Caramel  Hazánk sztárjai kiállnak a legális zenefogyasztás mellett    (Fotó: Máté Krisztián)

Molnár Ferenc Caramel (Fotó: Máté Krisztián)

Meglepő kijelentést tett Caramel. Az énekes pályafutása tizedik évfordulóján jubileumi nagykoncertet ad december 20-án a Papp László Sportarénában, utána azonban minimum egy évre visszavonul.

− Ez nem azt jelenti, hogy ez idő alatt nem csinálok semmit. Alkotok, zenét szerzek, de szeretnék egy kicsit a háttérbe húzódni. Több időt tölthetek majd a családommal, hiszen nemrég férj lettem, és a kislányom, Szofi is egyre nagyobb. Imádni való, ahogy már nyomogatja a zongora billentyűit − mesélte az énekes, aki 2016-ban új albummal készül, musicalt ír és fiatal előadók pályáját egyengeti. A mostani koncertet Lévai Balázs rendezi, és többek között Radics Gigi és a Wellhello és Diaz is fellép majd.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Ők a legjobbak az idén a Filmesek Céhe szerint

    Ők a legjobbak az idén a Filmesek Céhe szerint

    Idén is kihirdette a Hollywoodi Filmesek Céhe az általuk legjobbnak ítélt színészi alakításokat. A jelöltek között ott van a favoritnak számító Gary Oldman, Timothee Chalamet , Judi Dench és Sally Hawkins is, de olyan meglepetés jelöltek is befértek a listába, mint Steve Carrell és Woody Harrelson is.

  • Imádják a szerelmes tiniket a filmkritikusok

    Imádják a szerelmes tiniket a filmkritikusok

    Idén két huszonéves is hazaviheti élete első Oscar-díját a világ filmkritikusai szerint. A kétszeres Oscar-jelölt Saoirse Ronan és az újonc Timothée Chalamet számtalan díjat nyertek már az idei díjátadó szezonban, legutóbb a Chicago-i Filmkritikusok díját.

  • Mindenki odáig van az új Star Wars-filmtől

    Mindenki odáig van az új Star Wars-filmtől

    Szerdán mutatták be a magyar mozik a Star Wars-saga legújabb, immár VIII. részét. Az utolsó Jedik máris minden rekordot megdöntött, a hazai forgalmazók szerint az űreposz korábbi filmjei közül egyikre sem kel el ennyi jegy már elővételben.

  • A Dal 2018: Talán az eddigi legerősebb mezőny

    A Dal 2018: Talán az eddigi legerősebb mezőny

    Talán az eddigi legerősebb mezőny jött össze a jövő évi versenyre A Dal történetében. Erről két zsűritag, Frenreisz Károly és Mező Misi beszélt az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.