2017. december 13., szerda
Luca, Otília

Egyéb VIII.kerület IX.kerület

Jótékonysági alapítványé a Vörösmarty mozi

Nagy munka folyik a Vörösmarty moziban, hiszen a tervek szerint még idén közösségi tér nyílik itt, melyben fogyatékkal élők dolgozhatnak. A főváros mellett Józsefváros önkormányzata is segíti a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány munkáját.

Vörösmarty Mozi, Törőcsik Mari,  (Fotó: Keresztesi Balázs)

Két éve áll üresen a Vörösmarty mozi épülete
(Fotó: Keresztesi Balázs)

A Vörösmarty mozi új üzemeltetője március 20-a óta a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány, melynek alapítója Törőcsik Mari – jelentették be az egykori művészmozi épületében, amely közel két éve már zárva van. Kárász Róbert televíziós műsorvezető, az alapítvány ötletgazdája úgy tájékoztatott, a kezdetek óta az a céljuk, hogy munkahelyeket tudjanak teremteni fogyatékkal élőknek és megváltozott munkaképességűeknek. A Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében 15 évre megkapták a helyiség üzemeltetési jogát, így az álmuk valóra válhat.


– Innen köszönöm a főpolgármester úrnak és mindenkinek, aki ezt megszavazta, hogy nekünk adták – mondta Törőcsik Mari, az alapítvány alapítója. – Kocsis Máté polgármester úr az előbb megígérte nekem, hogy ő is fog igyekezni, hogy a fogyatékkal élőkkel együtt üzemeltetni tudjuk ezt a helyet. Hála Istennek, ebben az országban élnek milliárdosok, én most hozzájuk fordulok: adjanak egy kis pénzt a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítványnak! Nekem ez jólesne, mint ahogy az is, ha odaírnák a nevüket, hogy azt mondhassam: ő is adott és ő is adott – fogalmazott a nemzet színésze.

Vörösmarty Mozi, Törőcsik Mari,  (Fotó: Keresztesi Balázs)

Törőcsik Mari az átépítést végző munkásokkal is elbeszélgetett
(Fotó: Keresztesi Balázs)

Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere szívesen állt a kezdeményezés mellé, és mint mondta, külön öröm számára, hogy a kerületben jöhet létre egy ilyen példaértékű projekt.


Vörösmarty Mozi, Törőcsik Mari,  (Fotó: Keresztesi Balázs)

Kocsis Máté polgármester örül, hogy Józsefvárosban talált otthonra a projekt
(Fotó: Keresztesi Balázs)

–A Fővárosi Közgyűlésben én is azért támogattam az új funkcióval ellátását ennek az egykori mozinak, mert kevesen tudják, de Józsefváros önkormányzata a fogyatékkal élőkre kiemelt figyelmet fordít. A Rehab Critical Mass civil szervezet szakértői szerint az elmúlt években pozitív példaként emlegetendő a kerületünk, mert nagyon nagy lépéseket tettünk afelé, hogy a fogyatékkal élők mindennapjait segítsük – legyen ez akár akadálymentesítés vagy munkahelyteremtés. Mi azt valljuk, az, hogy valaki fogyatékkal él, nem jelentheti azt, hogy lehetőségek nélkül él – magyarázta Kocsis Máté a Vörösmarty moziban tartott sajtótájékoztatón. – Törőcsik Mari személye komoly súlyt ad az ügynek, emellett örülünk, hogy a kerületben létrejön még egy ilyen intézmény. Elkezdtünk beszélgetni a jövőbeni együttműködés alapjairól, a Józsefvárosi és a Fővárosi Önkormányzat minden támogatást és lehetőséget meg fog adni, hogy ebben az épületben lehetőséget kapjanak a fogyatékkal élők arra, hogy teljes életet éljenek, hasznos munkát tudjanak végezni és hasznos tagjai lehessenek a társadalomnak. Én azért is köszönöm ezt a kezdeményezést, mert könnyen szimbólummá válhat, és jó, ha ez Józsefvárosban történik. Abban is bízom, hogy az alapítvány ezen az építkezésen túl is fejlődni tud és sokan fogják magukénak érezni az ügyet.

Vörösmarty Mozi, Törőcsik Mari,  (Fotó: Keresztesi Balázs)

Kárász Róbert vezette körbe a sajtótájékoztató résztvevőit a „lecsupaszított” moziépületben
(Fotó: Keresztesi Balázs)

Az egykori mozi épületében két hete zajlanak a bontási munkálatok, a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány szeretné, ha december 3-án, a fogyatékkal élők világnapján már itt tarthatnák hagyománnyá vált jótékonysági árverésüket.

– Ígéretet tettünk arra, hogy a Vörösmarty művészmozi jellegét megőrizzük. Új funkciókkal is ellátjuk, hogy még több munkahelyet tudjunk teremteni. A Baross utcai bejáratnál kávézó nyílik. Középen lesz egy pékség, mert Cserpes István úr (a Cserpes Sajtműhely és a Cserpes Tejivók alapítója – a szerk.) azonnal igent mondott a segítségre. A nagy moziteremben szakítunk a hagyományokkal, és úgynevezett varietétermet alakítunk ki, ami természetesen akadálymentes lesz. Két nagy dobogót építünk be, kis asztalokkal, székekkel és esténkét itt a kultúráról fog szólni minden. Lesznek koncertek, irodalmi estek, családi programok és természetesen vetítések. Az Üllői úti kijáratnál „macishop” lesz, amelyben fogyatékkal élők által készített árukat lehet majd megvásárolni – részletezte a terveket Kárász Róbert.

Kapcsolódó Cikkek