2017. december 15., péntek
Valér

Belföld

Kozma Imre: elképzelhetetlen a muszlimok európai integrációja

Elképzelhetetlen a muszlimok európai integrációja, az iszlám ugyanis hódító, uralkodó vallás – mondta Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.

Úgy fogalmazott, valamifajta asszimiláció csak a keresztény kultúrából érkezők esetében lehetséges, mert ők képesek az európai gondolkodásmódra, míg az iszlám egyszerűen tagadja az integrációt.

A Szíriában élő keresztényekkel kapcsolatban azt mondta, ők az igazi üldözöttek, kiszolgáltatottak.

Annak ellenére, hogy a Közel-Kelet volt a kereszténység bölcsője, mára csak 10 millió keresztény él ott, akinek házait ráadásul megjelölik – tette hozzá.

Kapcsolódó Cikkek