2017. december 14., csütörtök
Szilárda

Egyéb XVIII.kerület

Megtört a jég

Megszerezte első bajnoki győzelmét a PLER-Budapest kézilabdacsapata. Hét elbukott bajnokit követően az élvonal utolsó helyén álló együttes 31–30-ra legyőzte a Vácot, begyűjtve első pontjait. A találkozót megtekintette a Veszprémtől nemrég távozott szakember, Carlos Ortega, aki a Lokálnak elárulta, ismerős számára az érzés, amit a fővárosiakkal most átélt.

Carlos Ortega kíváncsi volt a PLER-Budapestre (fotó:Tóth Noémi)

Carlos Ortega kíváncsi volt a PLER-Budapestre (Fotó: Tóth Noémi)

– Emlékszem, edzőként az első évemben elvesztettük az első hat mérkőzésünket – tekintett vissza karrierje elejére az edző. – Akkor is magabiztosnak kell mutatkozni és pozitívan állni a feladathoz. Voltak nagyon kemény pillanataink, és nálunk is volt, hogy minimális vereséget szenvedtünk. Most a PLER is megnyerte az első bajnokiját, új úton indulhatnak el. Hiszem, hogy minden megfordulhat. Amíg ugyanis sorra kikapsz, mindent borúsnak látsz, de amint győzöl, már látszik a fény az alagút végén. Nagyon sok a fiatal tehetség a csapatnál, sok játékpercre van szükségük, hogy igazán jó játékosok legyenek.


(fotó: Tóth Noémi)

Leimeter Csaba szárnyalt (Fotó: Tóth Noémi)

A PLER legközelebb október 17-én, Balmazújvárosban lép pályára, majd 21-én kupameccsen fogadja a Komlót.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Csapadékos, hűvös lesz a hétvége időjárása

    Csapadékos, hűvös lesz a hétvége időjárása

    A hétvégén ismét csapadékosra fordul az idő: ónos eső, eső, de havazás is lehet. Emellett lehűlés várható, a kezdetben még 10 Celsius-fok körüli maximumok után a hét végén néhol már csak 1 fokig melegszik a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

  • Klímatudatossággal az élhetőbb környezetért

    Klímatudatossággal az élhetőbb környezetért

    November 30-án a Vármegyeházán tartották azt a zárókonferenciát, amelynek keretében bemutatták a Tolna megyei klímastratégiát. E stratégiában meghatározták a klímastratégiát érintő azon döntéseket, amelyek Tolna megye elkövetkező éveit, évtizedeit definiálják a klímatudatosság jegyében.

  • Szeretetakcióval a rászorulókért

    Szeretetakcióval a rászorulókért

    Debrecen a béke szigete – a Debreceni Karitatív Testület III. Karácsonyi Szeretetakcióján foglalta így össze a karácsonyi segítségnyújtás, adományozás és szeretet lényegét Széles Diána alpolgármester.