EUR: 319,44 Ft
CHF: 274,67 Ft
2018. május 25., péntek
Orbán

Program

Mindenkit megfuttatna a Spar

Budapest, 2012. október 7. Startol a 27. Spar Budapest Maraton mezőnye a budapesti Hősök terén 2012. október 7-én. MTI Fotó: Földi Imre

Fotó: MTI

A hétvégén rendezik meg a 30. Spar Budapest Maraton Fesztivált, Magyarország legnagyobb szabadidős programját. A jubileumi rendezvényt idén először kétnaposra (október 10−11.) tervezték, már csak azért is, hogy mindenki megtalálhassa a számára legmegfelelőbb távot. Így aztán a kezdők és a családosok is kipróbálhatják magukat. A rövidebb számok szombaton rajtolnak el, lesz 5 és 2,7 kilométeres, de 600 és 400 méteres verseny is. Vasárnap aztán már a vasakaratú hősöké az aszfalt: a fél tíztől rajtoló maraton mellett 30 és 10 kilométeres szakaszon is startvonalhoz állhatnak a vállalkozó szelleműek.

A maratonról ezúttal sem hiányozhat Iváncsics Zsolt, a Spar áruházvezetője, aki a bevásárlókocsival teljesített futásaival vált ismertté országszerte. Iváncsics a mostani indulásával a Kossuth Lajos Gyermekotthon lakóit kívánja támogatni, akik számára plüssfigurákat gyűjt a rendezvényen. Nemcsak a szurkolók, a versenyzők is bedobhatják megunt játékaikat az áruházvezető bevásárlókocsijába. Az összegyűlt plüssfigurákat a Spar a gyermekotthonnak adja át. Aki pedig mégsem húz futócipőt, az is kilátogathat a fesztiválra, hiszen a sportprogramok mellett egészségügyi szűrővizsgálatokon, kóstolókon és számtalan bemutatón vehetnek részt a látogatók.


Kapcsolódó Cikkek

  • A Duna összeköt! Ezek a pazar nyári programok várnak Budapesten

    A Duna összeköt! Ezek a pazar nyári programok várnak Budapesten

     A főváros nyári, Dunához kapcsolódó kulturális és sportrendezvényeiről: a Szabihídról, Szabad Tér Színház és a Margitszigeti Szabadtéri Színpad 80. évadjáról, a Dunapest Fesztiválról, valamint a Budapest Urban Games – városi sportok fesztiváljáról számoltak be a humán főpolgármester-helyettes mellett a projektgazdák ma a Bálna Budapestben megrendezett sajtótájékoztatón.

  • VIP-vendégeket keres a The Chainsmokers

    VIP-vendégeket keres a The Chainsmokers

    Magyar fiatalokért kampányol a Dj Duó a Balaton Soundon Szövegértési nehézséggel küzdő magyar gyerekek segítéséért kampányol a Balaton Sound támogatásával a Zamárdiban idén fellépő The Chainsmokers duó.

  • Újabb Hedonista Partyt tart Pásztor Anna

    Újabb Hedonista Partyt tart Pásztor Anna

    A Hedonista olyan exkluzív party-sorozat, amelyet Pásztor Anna, a népszerű és merész popdíva álmodott meg. A különleges hangulatú, minőségi produkciókkal teli, immár harmadik Hedonista Party központi témája az ízléses erotika területeinek bemutatása a művészet eszközeivel – minőségi és tartalmas szórakozás, amely a titkon bennünk lappangó vágyaknak a művészet eszközeivel teremt teret és elégít ki azokat.

  • A Brit Floyd újra Budapestre jön

    A Brit Floyd újra Budapestre jön

    A Brit Floyd három év után visszatér Magyarországra. Napjaink legnagyobb szabású Pink Floyd tribute showja november 20-án a Barba Negra Music Club színpadán lesz látható és hallható.