2018. május 27., vasárnap
Hella

Külföld

Szlovénia Németországtól és Ausztriától függetlenül is lezárhatja határát

Ha Horvátország továbbra is ellenőrizetlenül a szlovén határra szállítja a migránsokat, Ljubljana nem várja meg, hogy Németország és Ausztria lezárja határait előttük, hanem teljesen lezárja horvátországi határszakaszát – mondta Borut Bahor szlovén államfő újságíróknak a hétvégén.

Kijelentette: a szlovén kormány nem engedheti meg, hogy miután más országok lezárják határaikat, azok, amelyek fogadják a migránsokat, “zsákutcába” kerüljenek, és több ezren feltorlódjanak náluk, akikről a továbbiakban nem tudnának megfelelően gondoskodni.


Az államfő azután nyilatkozott a sajtónak, hogy látogatást tett néhány szlovéniai befogadóállomáson.

A szlovén kormány az elmúlt néhány napban elégedetlenségének adott hangot, amiért Horvátország egyeztetés nélkül Szlovénia felé irányítja a migránsokat, akik nagy része a zöldhatáron keresztül lép be az országba.

Ugyanakkor Zoran Milanovic horvát miniszterelnök azt mondta: Zágráb továbbra is azt teszi, amit eddig. Szlovéniának azt üzente, tegye ugyanazt, és szállítsa a migránsokat az osztrák határra.

Valamivel több, mint egy hét alatt Szlovéniában 62 235 illegális bevándorlót regisztráltak, Ausztria felé pedig ugyanezen idő alatt 37 ezer távozott.

Kapcsolódó Cikkek

  • Egy hónapra elérhetetlenné válhat a YouTube

    Egy hónapra elérhetetlenné válhat a YouTube

    Elrendelte az egyiptomi legfelső bíróság szombaton, hogy a hatóságok egy hónapra tegyék elérhetetlenné az országban a YouTube videomegosztó oldalt egy Mohamed prófétát gyalázó videó miatt – közölte a Reuters hírügynökséggel az az ügyvéd, aki mg 2013-ban feljelentést tett az ügyben.