2017. december 15., péntek
Valér

Külföld

Több balkáni országból csatlakoztak az Iszlám Államhoz

A balkáni országok közül Bosznia-Hercegovinából már több mint 200-an, de Szerbiából is már több mint 20-an csatlakoztak az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezethez – hangzott el az M1 aktuális csatornán hétfő reggel.

A műsorban Földi László biztonságpolitikai szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy ezeknek az embereknek a visszatérése Európába komoly kihívás és veszély. Kiemelte: azokban a szabotőrökben, akik már bent vannak Európában, nem lesz gátlás, ha parancsot kapnak merénylet végrehajtására.


A szakértő szerint az ankarai merénylet összehangolt támadás volt válaszul arra, hogy Európa finanszírozná a törökországi menekülttáborokat. Földi László szerint ez üzenet volt arra, hogy Törökország ne vegyen részt az illegális bevándorlás folyamatának megállításában, mert “folyamatos merényletek érhetik őket”.

A szakértő a jövőre nézve “elképzelhetetlen terrornak” nevezte, hogy a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet “szokatlan brutalitással gyermekeket is felhasznál cselekményei végrehajtásához”. Felhívta a figyelmet továbbá, látni lehetett, hogy az illegális migránsok is “felhasználják a gyermekeket”.

Kapcsolódó Cikkek