2017. december 13., szerda
Luca, Otília

Külföld

Továbbra is kritikus a helyzet a bajor-osztrák határon

Továbbra is kritikus a helyzet a bajor-osztrák határon a menedékkérők áradata miatt, és a bajor belügyminiszter szerdán ismét élesen bírálta az osztrák hatóságokat, amiért egyeztetés nélkül ezres nagyságrendben szállítanak embereket a határra.

A szövetségi rendőrség adatai szerint kedden 24 óráig 5500 menedékkérő lépett be az országba Ausztria felől. Éjfélkor még több mint ezer ember sorakozott a passaui határátkelőknél. Hajnali fél kettőre sikerült mindenkit elszállítani az átmeneti szállásokra.


Joachim Herrmann bajor belügyminiszter a ZDF közszolgálati televíziónak elmondta: az is előfordul, hogy az osztrákok az éjszaka közepén értesítés nélkül “egyszerűen kitesznek a határra” több busznyi menekültet. Thomas de Maiziere német belügyminiszter is megállapította: a szövetségi kormány “kifogásolja”, hogy az osztrák hatóságok “az éj leple alatt, külön értesítés nélkül bizonyos helyekre menekülteket szállítottak, akik aztán felkészületlenül és felügyelet nélkül jöttek a német határra”.

Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a konzervatív CSU elnöke akár a pártját a szövetségi kormányban képviselő minisztereket is visszahívhatja, ha nem sikerül rávenni Angela Merkel kancellárt az úgynevezett nyitott határok politikájának feladására – írta szerdán a Bild című német lap.


Németországban a bajor konzervatív CSU akár a szövetségesi kapcsolatot is hajlandó felbontani az Angela Merkel kancellár vezette testvérpárttal, a CDU-val, ha a szövetségi kormány nem változtat a menekültválságban folytatott politikáján – jelezte szerdán Markus Söder bajor pénzügyminiszter.

A migránsválság Ausztriában is felkavarta a politikai kedélyeket. Határozottabb szabályozásra és nem határzárra van szükség a menekültáradat ellenőrzésére – jelentette ki az osztrák kancellár és az alkancellár a szerdai kormányülést követően.

Werner Faymann osztrák kancellár szerint különbséget kell tenni aközött, hogy valaki határkerítést vagy – mint fogalmazott – kaput épít oldalsó szárnyakkal. Ez utóbbit nem részletezte, de azt hangoztatta, hogy szerinte nem kerítést építenek az országhatárra, hanem műszaki biztonsági intézkedéseket foganatosítanak.

Szlovénia is a horvát határ megerősítésére készül, erre utal az STA szlovén hírügynökség szerda reggeli értesülése, amely szerint Szlovénia azonnal megkezdheti egy kerítés építését a horvát határ mentén, ha a kormány szükségesnek tartja ezt, de reméli, hogy az európai uniós intézkedések hatására lelassul a menekültáradat – jelentette ki Miro Cerar miniszterelnök a szlovén nemzetbiztonsági tanács szerdai ülése után.

Kedd délután óta 3500 migránst szállítottak a horvát hatóságok vonattal a kelet-szlavóniai Tovarnikról közvetlenül a horvát határhoz közeli szlovén településre, Dobovára. Az új humanitárius folyosóról a két ország rendőri vezetője állapodott meg – írta a Vecernji List című horvát napilap szerdán.

Az elmúlt néhány napban csökkent a Horvátországba érkező migránsok száma, sokkal kevesebb illegális bevándorló érkezett, mint a hét végén, amikor napi tízezer felett volt a számuk – mondta Domagoj Dzigumovic rendőrségi szóvivő újságíróknak szerdán. A szóvivő kijelentette: a hatóságok továbbra is készenlétben állnak – a nyugat-balkáni migrációs útvonalon Nyugat-Európába tartó – újabb 10 ezer fős tömeg fogadására.

A horvát belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint szeptember közepe, a magyar-szerb zöldhatár lezárása óta 269 ezer 906 illegális bevándorló lépte át a szerb-horvát határt. Kedden 5700 migráns érkezett az országba, szerdán 9 óráig pedig újabb 2700 fő, akik továbbra is főleg Bapska körzetében lépték át a határt.

Legalább tizenöt kaszárnyát alakítanak át Szerbiában azért, hogy a közeljövőben érkező több ezer migránsnak a téli időszakban szálláslehetőséget biztosítsanak – értesült a Danas című belgrádi napilap szerdán. Diplomáciai források azt is közölték a Danasszal, hogy Szerbia a téli időszakban körülbelül 12 ezer migráns elszállásolását tervezi, ez azonban kevés lesz, és az Európai Unió ennél több ember befogadását fogja kérni a nyugat-balkáni országtól.

Libanon “emberfeletti munkát végez” a területén élő 2 millió menekült ellátása terén, és ahhoz, hogy ezt a munkát folytatni tudja, azonnali pénzügyi segítségre van szüksége – mondta Bejrútból telefonon az MTI-nek szerdán Szijjártó Péter, miután a közel-keleti ország kormányfőjével, parlamenti elnökével és a libanoni diplomácia vezetőjével tárgyalt.

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy rendkívül megterheli a libanoni költségvetést a menekültek – 1,5 millió szíriai és félmillió palesztin – segítése, az ezzel kapcsolatos kiadások tavaly az ország hazai össztermékének (GDP) 17 százalékát emésztették fel. Mint mondta, Magyarország azt szorgalmazza, hogy az EU “azonnali határidővel” vállalja át Törökország, Jordánia és az iraki Kurdisztán mellett Libanontól is azokat a pénzügyi terheket, amelyek a bevándorlók, menekültek ellátásával járnak.

Az Európai Bizottság elnöke szerint változtatni kell az európai menekültügyi politika alapját jelentő dublini rendszeren, mert “nem működik”. Jean-Claude Juncker szerdán Párizsban jelezte: az Európai Bizottság előremutató javaslatokat fog tenni 2016 tavaszán”.

Kapcsolódó Cikkek