2017. december 13., szerda
Luca, Otília

Egyéb XIV.kerület

Vastag Csaba egykori mentorával dolgozik

Grease próba Kőbányán Vastag Csaba és Szakál Attila ( Fotó_ Sáfár Tibor)

Csaba és Attila kapcsolata igazi barátság ( Fotó_ Sáfár Tibor)

Az ötvenes évek végének Amerikája a bőrjakók,  az Elvis-sérók, a lófarkak és a rock and roll fénykora. A Grease pedig ennek a korszaknak az egyik legismertebb love storyja, rengeteg slágerrel. A Bánfalvy Stúdió előadásának premierje október 16-án lesz a Syma Csarnokban. Danny szerepében Vastag Csabát láthatja a közönség, a hamisítatlan rockabilly hangulatért pedig az énekes-színész egykori rocki edzője, Szakál Attila felel, aki az akrobatikus rock and roll ikonikus alakja.

Vastag Csaba és Szakál Attila barátsága mester és tanítvány viszonyból született.


– Kilencéves voltam, amikor elkezdtem rokizni. Tetszett a szomszéd kislány és el akartam menni vele edzésre, bár fogalmam sem volt, hogy milyen edzésre megyünk. Ő a következő héten már nem jött, én viszont 11 évre ott ragadtam – mesélt Csaba a kezdetekről.

– Jött egy fiú, nagy lobonccal – idézte fel nevetve az első találkozás emlékét Szakál Attila, a veszprémi Anakonda Akrobatikus Rock’n’Roll Club alapítója, akinek a nevéhez számos színházi előadás koreográfiája is kötődik. A Chicago és az Evita mellett ő jegyzi többek között az évek óta nagy sikerrel futó SingSingSing musical show-t is. –Abban a csapatban valahogy csupa ilyen mosolygós szemű, eszméletlen kisugárzású srác volt, akikkel azóta is – az eltelt évek ellenére – ugyanúgy megy a közös „bandázás.”


– Mindig azzal szekáltak a többiek, hogy „megmondta a mentorod, tehát úgy kell csinálnod” – vallotta be Csaba. –Attilát valóban a mentoromnak tekintettem, bár akkoriban fogalmam sem volt, hogy mit jelent ez a szó, és jókat röhögtem a kifejezésen. De bíztam benne: bármit mondott, annak úgy kellett lennie. A színház világát is ő mutatta meg, első feladatom a Koldusoperában egy koldusgyerek volt.

Együtt a banda - jelenet a próbából ( Fotó_ Sáfár Tibor)

Együtt a banda – jelenet a próbából
( Fotó_ Sáfár Tibor)

– Ez nem csupán statisztaszerep volt, hiszen tele volt akrobatikus elemekkel. Az első musical show-mban – ami szintén Grease néven futott – Csabira már énekes feladatot osztottam. 16 éves lehetett, amikor az anyukája és az apukája odajött hozzám, hogy mivel rám hallgat, nem lenne rossz, ha megmondanám neki, hogy fejezze be ezt a kornyikálást, mert a tanulás rovására megy. Én erre azt mondtam: Ezt nem tehetem, a gyerek álmát nem lehet összetörni – mesélte Attila.

– A szüleim aztán folyamatosan segítettek, és ebben biztosan benne volt Attila véleménye is  – folytatta Csabi. – Egyébként azt gondolom, hogy egy szülő akkor segít a legtöbbet, ha nem akadályozza a gyerekét.

– Vagy legalábbis ésszerű korlátok közé szorítja – tette hozzá Szakál Attila, aki azóta is figyelemmel kíséri egykori tanítványa útját. Kapcsolatuk ma már igazi barátság, amit folyamatosan átsző a munka. Számos táncversennyel és színpadi produkcióval a hátuk mögött most a Grease bemutatójára készülnek.

Kapcsolódó Cikkek