EUR: 309,25 Ft
CHF: 287,94 Ft
2017. január 20., péntek
Fábián, Sebestyén

Belföld

Az Operaház felújítását kilenc hónaposra tervezik

Operaház szezonnyitó bevonulás
Oldtimer autók
( Fotó_ Sáfár Tibor)

Az Operaház következő évada is tematikus lesz, kevesebb premierrel, ugyanakkor reményeik szerint az utolsó szezon kezdődhet az épület felújítása előtt – mondta a Magyar Állami Operaház főigazgatója az m1 hírcsatornán kedden délelőtt.

Ókovács Szilveszter hangsúlyozta: minden munkájuk kárba veszne, ha sokáig tartana az Operaház leendő felújítása, ezért kellő előkészítés után, és ha a kormány erre rábólint, csak kilenc hónapra zárna be az épület. “A döntésnek jövő január-február körül meg kell születnie”.

Beszámolt arról, hogy november 13-án, pénteken különleges estre várják a nézőket az Erkel Színházba, hiszen Rost Andrea Frenák Pál társulatának közreműködésével tart dalestet. Hozzátette: az énekes kérése volt az előadást táncba helyezni.

“Rost Andrea Alban Berg hét korai dalát, Kodály dalait, valamint Schumanntól az Asszonyszerelem, asszonysors című dalciklusát adja elő egy érdekes táncszínházi implementációval, Harazdy Miklós zongorakíséretével” – fejtette ki a főigazgató.

Szólt arról is, hogy a múlt hétvégén négy új örökös operaházi tagot választottak az eddigi tagok, illetve két posztumusz örökös tagságot is kiosztottak. Örökös tag lett Barlay Zsuzsa magánénekes, Hágai Katalin balettművész, Misura Zsuzsa magánénekes és Volf Katalin balettművész, valamint posztumusz megkapta a címet Korondi György magánénekes és Laczó István magánénekes. Arany operaházi pecsétgyűrűt kapott 183 operaházi dolgozó, akik 25 éve dolgoznak a házban.

Ókovács Szilveszter azt mondta, hogy a mostani talán a legnehezebb évad a ház 131 éves történetében, mert az Erkel Színház újranyitásához nagy számban kellett új darabokat repertoárra tűzni. Hozzátette: túl vannak hat premieren, és még e hónapban további kettő lesz: a Gödöllői Barokk Kastélyszínházban egy Eszterházán írt Haydn-operát, az Élet a Holdon címűt mutatják be, illetve teljesen megújítják Csajkovszkij A diótörőjét.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek