2017. december 13., szerda
Luca, Otília

Egyéb XXII.kerület

Budatétényben is misszióznak a verbiták

Verbita épület22

A verbiták rendháza a Bajcsy-Zsilinszky úton

Az Isteni Ige Társaságának 1924 óta van missziós háza Budatétényben. Jelenleg 13 verbita atya lakik ott, akik hét különböző nemzethez tartoznak. Magung Francis missziós titkár elmondta, céljuk, hogy közösséget hozzanak létre az itt élők között.

Verbiták tábla22

A missziósok minden érdeklődőt szeretettel látnak

– A többi vasárnap mi megyünk ki a környező plébániákra, részt veszünk a helyi egyházközségek életében, de mi is szeretnénk adni a körülöttünk lévőknek – mondta az indonéz missziós titkár. – Erre egy lehetőség a minden hónap utolsó vasárnapján tartott est is, amikor a 6 órai szentmise után itt, nálunk egy-egy érdekes előadást hallgathatunk meg, aztán egy kis missziós pogácsa és tea mellett kötetlenül beszélgetünk, együtt vagyunk.


Francis atya hozzátette, missziósként a világegyházat szeretnék megmutatni a Budatétényben élőknek is.

Verbiták missziós tea22

Teázás közben nem számít a bőrszín, és a missziós atyák jól beszélnek magyarul

– Ez az alkalom a gyerekek, fiatalok, idősek, családok, verbitabarátok találkozója. Egy idő után már mindenki ismer mindenkit, de mindig jönnek új arcok is. Aki először van itt, bemutatkozhat, mindenki kíváncsi rá, honnan jött. Ez nagyon jó, mert mindenkinek fontos, hogy figyeljenek rá. Az ember közösségi lény, közösségre vágyik, és oda szeret menni, ahol otthon érzi magát.

Verbiták Francis atya22

Magung Francis indonéz missziós titkár atya személyesen köszöntötte a vendégeket

Kapcsolódó Cikkek