EUR: 305,12 Ft
CHF: 271,24 Ft
2017. július 27., csütörtök
Olga, Liliána

Külföld

Fej-fej mellett végzett a két nagy horvát párt

Jóllehet a szavazás pontos eredménye még nem ismert, a horvát parlamenti választásokon fej-fej mellett végzett két nagy párt egyaránt tárgyalásokba kezd a harmadik legtöbb mandátumot szerző Híd párttal, amely nélkül egyik sem tud kormányt alakítani – közölte a horvát sajtó hétfőn, az előző napi választások utáni koalíciós lehetőségeket latolgatva. A lapok szerint a kormányzó Szociáldemokrata Párt (SDP) elvesztette, az ellenzéki jobbközép HDZ pedig nem nyerte meg a választásokat. A voksolás valódi nyertese a Híd Függetlenek Listája (MOST), amely a harmadik legerősebb párttá nőtte ki magát az elmúlt néhány hónapban.

A voksok 99,5 százalékos feldolgozottsága alapján reggel közölt eredmények szerint az eddig kormányzó Szociáldemokrata Párt (SDP) és az ellenzéki jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) vezette két választási szövetség egyaránt 56 mandátumot szerzett a 151 tagú törvényhozásban. A harmadik legtöbb mandátuma a Híd Függetlenek Listájának (Most) jutott, ők 19 képviselői helyre számíthatnak.

Így sem a HDZ, sem az SDP vezette tömörülés nem tud önállóan kormányt alakítani, a kormányzóképes parlamenti többség kialakításához koalíciós partnerre lesz szükségük, és ezzel a Híd a horvát lapok kommentárjai szerint a választások valódi nyertese lett – jelentette Kriják Krisztina, az MTI tudósítója.

Damir Mataljan, az SDP képviselője a sajtónak úgy nyilatkozott: a szociáldemokrata koalíció megkezdte a tárgyalásokat a Híddal. Mataljan kijelentette: nem akar találgatásokba bocsátkozni, hogy a tárgyalások meddig fognak tartani, mindazonáltal úgy vélte: a szociáldemokrata koalíciónak megvan az esélye a kormányalakításra. Hogy ez parlamenti többséget élvező koalíciós vagy kisebbségi – valamely politikai erő külső támogatásával működő – kormány lesz-e, szerinte nem lényeges.

“Fontos, hogy megértsük, hogy a Híd kiváló eredménye azt mutatja, az állampolgárok szeretnék, ha bátrabban vágnánk neki az közintézmények és az önkormányzatok reformjának” – hangsúlyozta.

Miro Kovac, a HDZ nemzetközi titkára újságíróknak Zágrábban azt mondta: a HDZ kapcsolatba lépett a Híddal, és hamarosan megkezdi a tárgyalásokat.

Bozo Petrov, a Híd elnöke, a párt nemzeti tanácsának ülése után újságíróknak kijelentette: őt eddig sem Tomislav Karamarko, a HDZ, sem Zoran Milanovic, az SDP elnöke nem kereste meg. Megerősítette, hogy egyik párttal sem kívánnak koalícióra lépni, és csakis egy olyan kormányt támogatnának, amely végrehajtja az általuk szükségesnek tartott reformokat.

Milorad Popovac, a Független Szerb Demokrata Párt (SDSS) alelnöke, amelynek három képviselője jutott be a parlamentbe a kisebbségi képviselők listájáról, kijelentette: a pártnak, és a Horvátországban élő szerb kisebbség többségének is az a véleménye, hogy a kormányalakításban a szociáldemokrata koalíciót támogassák. A képviselő hozzátette: erről már egyeztettek az SDP-vel.

Kolinda Grabar-Kitarovic államfő ugyanakkor bejelentette: csak azután kezd konzultációt a pártokkal arról, hogy kit bízzon meg a kormányalakítással, ha megkapta a hivatalos eredményeket a horvát választási bizottságtól.

A bizottság közölte: szabálytalanságok miatt hét szavazókörzetben meg kell ismételni a választásokat, így hivatalos eredmény csak a jövő hétre várható.

Az alkotmány szerint az államfő annak a pártkoalíciónak adhat megbízást kormányalakításra, amely a parlamenti mandátumot szerzett képviselők többségének a támogatottságát élvezi..

A patthelyzet miatt elindul a vadászat a parlamenti többségért: sem Zoran Milanovic leköszönő kormányfő, sem Tomislav Karamarko, a legnagyobb ellenzéki párt elnöke nem tud kormány alakítani a Híd nélkül – írta a Jutarnji List. A horvát napilap szerint a HDZ és az SDP is hatalmas pofont kapott a választásokon. A cikkíró úgy vélte: a Híd nemcsak a választások meglepetése, hanem valódi nyertese is. “Az, hogy sem az SDP, sem a HDZ nem tud kormányt alakítani a Híd nélkül, jó Horvátország számára, mert a Híd az egyetlen párt, amely valóban reformok bevezetését helyzete kilátásba” – húzta alá. A szerző figyelmeztetett, hogy a HDZ és az SDP is megpróbálja majd “megvásárolni” a Híd képviselőit, de szerinte ez “kemény dió” lesz.

A Vecernji List című napilap felvázolta azokat a lehetőségeket, amelyeket a patthelyzet okozhat, amennyiben a Híd mindkét vezető pártot visszautasítja. Három lehetséges forgatókönyvvel számolnak: kisebbségi kormány alakulhat Horvátországban, amelyet vagy a HDZ vagy az SDP vezet, úgynevezett szakértői kormány jöhet létre szociáldemokrata-konzervatív nagykoalícióval, vagy megismétlik a választásokat 2016 januárjában.

A lap egyik publicistája szerint a rendszerkritikus Híd, amely korábban kijelentette, hogy egyik vezető párttal sem kíván koalícióra lépni, talán mégis könnyebben dűlőre jut a szociáldemokratákkal, mint a jobbközép ellenzékkel.

A nem végleges választási eredmények szerint az említett pártok mellett még átlépi az ötszázalékos parlamentbe jutási küszöböt az Isztriai Demokratikus Gyűlés (IDS) regionális liberális párt, az egyik politikai irányzathoz sem kapcsolódó Élőlánc (Zivi zid) politikai szervezet, a Szlavónia és Baranya Horvát Demokratikus Szövetség (HDSSB) nevű regionális jobboldali párt és Milan Bandic zágrábi polgármesternek inkább a baloldalhoz húzó pártja, a BM 365, továbbá a Sikeres Horvátország választási lista. A garantált magyar kisebbségi képviselői helyért folytatott küzdelemben Juhász Sándor, a Magyar Egyesületek Szövetségének (MESZ) jelöltje a szavazatok 50,24 százalékát, míg Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) jelöltje a szavazatok 49,76 százalékát szerezte meg.

Kapcsolódó Cikkek