EUR: 307,06 Ft
CHF: 281,68 Ft
2017. május 26., péntek
Evelin, Fülöp

Egyéb III.kerület

Jelszóval védjük az időseket!

tolvaj, betörő, csaló (Profimedia)

Kívül tágasabb (Fotó: Profimedia)

A korábbi visszaesés után ismét gyakoribbak a trükkös lopások Óbudán – mondta el Horváth Antal rendőr alezredes a témában tartott lakossági fórumon. A harmadik kerületi kapitányság vezetője figyelmeztetett, hogy az ilyen bűncselekmények célpontjai elsősorban az idősek.

Eddig az volt a jellemző, hogy az elkövetők valamelyik közműszolgáltató, esetleg az önkormányzat illetékeseinek adták ki magukat, így jutottak be az áldozatok lakásába és vittek el értékeket. Most változott a módi.

– Az utóbbi időszakban inkább az a jellemző, hogy az elkövetők az esti órákban telefonon felhívják a kiszemelt áldozatot, akinek gyerekeként vagy unokájaként mutatkoznak be – tájékoztatott az alezredes. A beszélgetésben hadarva, kapkodva elmondják, hogy baleset vagy tragikus esemény történt velük, amiért sürgősen készpénzre volna szükségük. Azt is közlik, hogy maguk helyett egy ismerősüket küldenék el az összegért. – Többször volt példa arra, hogy a meglepett és megijedt sértettek fizettek – közölte Horváth.

Pedig az ilyen esetekkel szemben egyszerű a védekezés: a közvetlen hozzátartozókkal érdemes rögzíteni egy jelszót, amelynek bemondása nélkül nincs további beszélgetés, még akkor sem, ha az illető a hozzátartozójuk nevében telefonál.

Kapcsolódó Cikkek

  • Kétmillió forint a jövő feltalálóinak és tudósainak

    Kétmillió forint a jövő feltalálóinak és tudósainak

    A 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobb, legtehetségesebb fiatal feltalálóinak és tudósainak 10 díjat, 2 különdíjat és a díjakkal járó közel kétmillió forint ösztöndíjat osztott ki a versenyt szervező Magyar Innovációs Szövetség a május 24-i eredményhirdetésen.

  • Tisztább lett a tér

    Tisztább lett a tér

    Olvasónk jelezte, a Szabadmájus téren tavaly nyártól idén tavaszig szemétkupacok rondították a környezetet. Megkeresésünkre az önkormányzat arról tájékoztatta lapunkat, tudnak a jelenségről, miszerint újra és újra oda hordják a hulladékot, ahol nap mint nap gyerekek játszanak.

  • Bombák földjén lakunk?

    Bombák földjén lakunk?

    Több száz házat kellett kiüríteni a kerületben, amikor a Csömöri út 101. számnál zajló építkezés közben találtak egy 50 kilogrammos, szovjet gyártmányú, FAB–50-es típusú rombolóbombát.