EUR: 307,22 Ft
CHF: 282,07 Ft
2017. május 26., péntek
Evelin, Fülöp

Egyéb XVIII.kerület

Katalin és Zoltán a közbiztonság hőse

Munkája elismeréseként idén Tóth Katalin rendőr főtörzszászlós vehette át a Szent György-, Dani Zoltán tűzoltó főtörzsőrmester pedig a Szent Flórián-díjat. A Közalapítvány a XVIII. Kerület Közbiztonságáért kuratóriuma így ismeri el a közösség érdekében végzett közbiztonsági tevékenységet.
 Ritka a nyugodt nap
Rendvédelmi kitüntetések Tóth Katalin ( Fotó: Sáfár Tibor)

Tóth Katalin ismeri a kerületet, mint a tenyerét
(Fotó: Sáfár Tibor)

– Azt mondták, fiús lány voltam és mindig is rendőr akartam lenni – elevenítette fel a kezdeteket és árulta el kerületi kötődését Tóth Katalin szolgálatparancsnok, friss Szent György-díjas rendőr. – Ezek szerint igazuk volt. A húsz évből tizennyolcat itt szolgáltam és itt is lakom. Helyismeret szempontjából jól is jön, hogy ideszülettem – tette hozzá Katalin, aki úgy véli, a járőrözés más volt két évtizede, mint mostanában.

– Akkoriban a kocsmai verekedés, garázdaság, néhány autófeltörés volt a jellemző, manapság sajnos egyre több az erőszakos bűncselekmény. Ebben a kerületben a tehénlopástól az emberölésig minden van.

Bevallása szerint, hiába a rutin, nem lehet előre felkészülni.

– Mindig úgy kelek fel, legyen egy nyugodt napunk. Na, ez a legritkább. Még meg tudnak lepni egyes esetek, van, amit pedig soha nem tudunk elfelejteni. Például amikor mi találtuk meg a barátja által halálra késelt lányt nagyjából tíz évvel ezelőtt, vagy az emlékezetes raklaptűz is olyan, amire nem szívesen emlékszünk vissza. Kolléga elvesztését szintén nagyon nehéz feldolgozni.

 Tovább kell lépni a haláleseteken!

Rendvédelmi kitüntetések Dani Zoltán ( Fotó: Sáfár Tibor)

Dani Zoltán díjával
(Fotó: Sáfár Tibor)

– Húsz éve, húszévesen léptem erre a pályára – emlékezett vissza Dani Zoltán, a kispesti tűzoltóság főtörzsőrmestere, akinek munkáját Szent Flórián-díjjal jutalmazták. – Nem akartam unalmas munkát, és mindig is valamelyik hivatalos szervnél szerettem volna dolgozni. Ez összejött, nincs két ugyanolyan riasztás, és izgalom is van bőven.

Zoltán úgy véli, eleinte kell egy kis idő, amíg az ember hozzászokik a munkával járó terhekhez.

– Látunk olyat, amit nyilván nem kellene. Tovább kell lépni a haláleseteken, máshogy nem megy. Általában kibeszéljük egymás között, ha valakinek valami gondja támad.

A kispesti tűzoltósághoz tartozik Pestszentlőrinc és Pestszentimre területe is, valamint a közeli Vecsés és Felsőpakony. Azon a kérdésen, mi volt a legnehezebb pillanat pályafutása során, nem gondolkozott sokat.

– Folyamatosan vannak ilyenek, pont a díjátadó előtti napon vonultunk ki egy lakástűzhöz. A bent szivárgó gázpalackot nem tudtuk kihozni, szinten kellett tartani az égését, hűteni a környezetét és megvárni, amíg elfogy a gáz belőle. Nem lehet egy pillanatig sem kiengedni, teljes koncentrációt követel ez a munka.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Kétmillió forint a jövő feltalálóinak és tudósainak

    Kétmillió forint a jövő feltalálóinak és tudósainak

    A 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobb, legtehetségesebb fiatal feltalálóinak és tudósainak 10 díjat, 2 különdíjat és a díjakkal járó közel kétmillió forint ösztöndíjat osztott ki a versenyt szervező Magyar Innovációs Szövetség a május 24-i eredményhirdetésen.

  • Tisztább lett a tér

    Tisztább lett a tér

    Olvasónk jelezte, a Szabadmájus téren tavaly nyártól idén tavaszig szemétkupacok rondították a környezetet. Megkeresésünkre az önkormányzat arról tájékoztatta lapunkat, tudnak a jelenségről, miszerint újra és újra oda hordják a hulladékot, ahol nap mint nap gyerekek játszanak.

  • Bombák földjén lakunk?

    Bombák földjén lakunk?

    Több száz házat kellett kiüríteni a kerületben, amikor a Csömöri út 101. számnál zajló építkezés közben találtak egy 50 kilogrammos, szovjet gyártmányú, FAB–50-es típusú rombolóbombát.