2017. december 11., hétfő
Árpád, Árpádina

Egyéb XXI.kerület

Konténerterminál épül Csepelen

A német HHLA AG magyar leányvállalata 35–50 millió euró befektetéssel konténerterminált épít Csepelen 2017-ig. Klaus-Dieter Peters, a cég vezérigazgatója elmondta, ez lesz a cég negyedik szárazföldi csomópontja. Hat vágányon rakják át az árut és két vágányon érkeznek az üres konténerek a tárolóba. Jelenleg a Metransnak évi 170 ezer konténeres forgalma van Magyarországon, ez 250 ezerre emelkedik és havi 250 vonatot tudnak kezelni, ha kész lesz a beruházás. Tervük, hogy a Dunát is bekapcsolják – a vasúti és a kamionforgalom mellett – a konténerszállításba.

A vezérigazgató hozzátette: a 165 ezer négyzetméteres új terminálon lesz konténerjavító és tárolni tudják a hűtőkonténereket is – számolt be a távirati iroda.


Borbély Lénárd, Csepel polgármestere azt emelte ki az alapkő letételekor, hogy a beruházó minimálisan 200 új munkahelyet ígért. Úgy vélte, a beruházás is azt bizonyítja, hogy a kerületi önkormányzat megfelelő gazdasági környezetet teremtett a befektetőknek.

Budapest, 2015. október 22. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Borbély Lénárd, a XXI. kerület polgármestere, Kiss Péter, a a Metrans Konténer Kft. igazgatója és Klaus-Dieter Peters, a HHLA AG elnök-vezérigazgatója (b-j) Csepelen, a Metrans termináljának alapkőletételén 2015. október 22-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Borbély Lénárd, a XXI. kerület polgármestere, Kiss Péter, a Metrans Konténer Kft. igazgatója és Klaus-Dieter Peters, a HHLA AG elnök-vezérigazgatója az alapkőletételen
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Kapcsolódó Cikkek