2017. november 23., csütörtök
Kelemen, Klementina

Külföld

Orbán: a magyarok a fennmaradás és a túlélés mesterei

Mi, magyarok a fennmaradás és a túlélés mesterei vagyunk Európában – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Pekingi Nemzetközi Tanulmányok Egyetemén, többségükben hallgatók előtt elmondott beszédében. A kormányfő az intézmény Magyar Kutatóközpontjának táblaavató ünnepségén vett részt.

“Ha egy ország több ezer éves, és olyan hatalmas területű, mint az önöké, és olyan rengetegen lakják, mint az önökét, akkor a fennmaradás és a túlélés szinte napi rutin, de egy olyan nép számára, amely a határain kívül élőkkel is csak 15 milliónyi embert számlál, és amely Európának egy hadiösvényén fekszik, ezer éven keresztül fennmaradni rendkívül nagy teljesítmény” – fogalmazott a miniszterelnök. “Úgyhogy én itt egy ősi európai nép képviseletében állok önök előtt. Egy olyan nép képviseletében, amely rendkívül büszke a múltjára” – tette hozzá.


Orbán Viktor azt mondta, hogy Magyarországot Európában keleti országként tartják számon, a legnyugatibb keleti népként is szokták emlegetni, Kínából nézve pedig a legkeletibb nyugati nép a magyar. Mint fogalmazott, a magyar kultúra egy nagyon sajátos ötvözet, amely magában hordozza a történelmi eredetet, amely a kelethez köti, és a kereszténységet, amely az európai civilizációban teremtett otthont a számára.

“Egy kínai fülének azt hallani, hogy kéttucatnyi diák magyarul tanul, nem nagy szenzáció. Talán nem is tűnik fontosnak, de magyar füllel rendkívül fontos dologról van szó” – magyarázta a miniszterelnök, majd kifejtette, hogy szerinte miért olyan fontos ez a húsz ember.


“A magyarok a saját maguk életére nézve feltesznek egy olyan kérdést, amit szerintem egy kínai sosem tesz fel magának. Több mint ezer év óta azon gondolkodunk, hogy egyáltalán miért vagyunk a világon, különösen hogy ezer év alatt sok nép tűnt el mellettünk, amelyeknek már a nevére sem emlékszünk. A mi válaszunk pedig erre az, hogy a magyar nyelv és kultúra egy olyan sajátos alkotás, amely nélkülünk nem létezne a világon. Senki más nem beszéli, senki más nem használja, senki más nem hozott létre kultúrát ezen a nyelven, nem hozott létre képzőművészetet, zenét, építészetet. Ez a különlegesség ad okot arra, hogy mi, magyarok, létezzünk, s ezért mindenki, aki a mi nyelvünket megtanulja, részévé válik a magyar kultúrának, és erősíti a választ arra a kérdésre, hogy miért is léteznek magyarok a világon” – állapította meg Orbán Viktor.

A miniszterelnök köszönetét fejezte ki az egyetemnek a magyar nyelvi képzésért és azért, hogy lehetőséget teremtenek arra, hogy “e rendkívül bonyolult nyelvet és kultúrát” megismerhessék. Orbán Viktor látogatását az intézmény egy osztálytermében kezdte, ahol betekintett az oktatás menetébe, és a magyar kultúra értékeiről beszélt a diákoknak.

A kormány könyveket ajándékozott az egyetemnek, ő maga egy régi írást tartalmazó fali tekercset kapott vendéglátóitól.

Orbán Viktor utalt rá, hogy 15 másik közép- és kelet-európai ország miniszterelnökével együtt egy gazdasági tanácskozásra, a dél-kínai Szucsouban rendezett 16+1 csúcstalálkozóra érkezett az országba. Mint fogalmazott, az említett rendezvény résztvevői elsősorban azzal a kérdéssel foglalkoztak, hogy milyen formában vesz majd részt Kína az európaiak, azon belül is a térségbeliek életében.

Orbán Viktor szerdán kétoldalú megbeszélést folytatott Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel, csütörtökön pedig a régió többi állami vezetőjével együtt fogadta őt Hszi Csin-ping kínai államelnök.

Kapcsolódó Cikkek