EUR: 305,17 Ft
CHF: 275,79 Ft
2017. július 21., péntek
Dániel, Daniella

Külföld

Szlovénia “műszaki akadályt” épít a horvát határon

Szlovénia szükség esetén drótkerítést is tartalmazó “műszaki akadályt” emel a következő napokban Horvátországgal közös határán a migránsáradat megfékezésére – jelentette be Miro Cerar szlovén miniszterelnök keddi rendkívüli sajtótájékoztatóján. Berlinben közölték, hogy Németország visszaküldi a szíriai menedékkérőket abba az uniós tagországba, ahol beléptek az EU területére.

Miro Cerar elmondta: kormánya hétfői ülésén úgy döntött, hogy Szlovénia schengeni határán ideiglenes műszaki akadályt épít, beleértve a kerítést is, amelynek az lesz a célja, hogy bizonyos pontokra terelje a migránsokat. A szlovén miniszterelnök leszögezte, “a határt teljesen nem zárják le”, és annyi migránst fogadnak, amennyit el tudnak látni.

Cerar ezt azzal magyarázta, hogy kormánya úgy ítélte meg, nem csökken és nem is lassul a nyugat-balkáni útvonalon Nyugat-Európába tartó migránsok áradata. “Harmincezren vannak jelenleg is úton Szlovéniába” – mondta, majd hozzátette: azért, mert a nyugat-balkáni útvonalon érintett országok nem tartják magukat a brüsszeli migrációs csúcson kötött megállapodásokhoz.

A miniszterelnök figyelmeztetett, hogy Szlovénia akár már csütörtökön nagyszámú migránsáradattal szembesülhet, miközben Ausztria és Németország bejelentette, naponta csak 6000 migránst fogad területén, ezért akár több ezren is feltorlódhatnak az országban.

Szlovéniának 670 kilométer hosszú határa van Horvátországgal. A kétmilliós országban október közepe óta 171 130 illegális bevándorlót vettek nyilvántartásba.

A szlovén kormány szerint kulcsfontosságú a schengeni határok védelme, nemcsak Szlovénia, hanem az Európai Unió számára is – hangsúlyozta a szlovén belügyminiszter. Vesna Györkös Znidar elmondta, hogy még hétfőn tájékoztatta Ausztriát és Németországot arról, hogy Ljubljana műszaki zárat épít Horvátországgal közös határán.

Györkös Znidar szerint fordított “dominóhatást” válthat ki a szlovén intézkedés. Lezárhatja a határait Horvátország, Szerbia és Macedónia is, ezért végre elkezdődhet a probléma megoldása ott, ahonnan valójában ered, Görögországban.

Nincs egységes európai álláspont, nincs egységes európai vízió a migránsválság megoldására, ugyanakkor az unió országai között egyetértés körvonalazódik arról, hogy Európa külső határait egy közösen létrehozott határőrség segítségével kell megvédeni – mondta az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Brüsszelben az MTI-nek, hangsúlyozva, hogy Európa egységét minden körülmények között meg kell őrizni

Németh Zsolt – aki előzőleg felszólalt az Európai Parlament Külügyi Bizottságában – elmondta: széles körű egyetértés van az unió országai között abban, hogy a globális migrációs válságra globális megoldást kell találni. Fontos fordulat, hogy megkezdődött a bécsi folyamat, amely a szíriai háborúra keres megoldást az unió, Oroszország és az Egyesült Államok részvételével – tette hozzá.

Németország ismét alkalmazza a szír menedékkérők esetében a menekültügyet uniós szinten szabályozó dublini előírásoknak azt az elemét, amelynek alapján vissza lehet küldeni a menedékkérőket abba a tagállamba, amelyben beléptek az EU területére – jelentette be Berlinben a német belügyminisztérium szóvivője.

Németország a menedékkérők visszaküldésére vonatkozó előírást jelenleg valamennyi származási országgal, így Szíriával kapcsolatban is követi, a dublini rendszerben részt vevő uniós tagországok közül pedig Görögországon kívül mindegyikkel kapcsolatban érvényesíti. A visszaküldésre vonatkozó előírást a szíriai állampolgárok esetében október 21. óta alkalmazzák – mondta a szóvivő.

Németországban az európai menekültválság miatt tovább gyengült a kormányzó konzervatív CDU/CSU pártszövetség választói támogatottsága, és minden korábbinál nagyobbra nőtt a parlamenten (Bundestag) kívüli, széles körben radikális jobboldali populistának tartott Alternatíva Németországnak (AfD) párt támogatottsága.

Szlovénia nem kényszerülne rendkívüli intézkedésekre, ha “meg lehetne oldani a problémákat a görög-török külső határon” – mondta a német kancellár. Angela Merkel sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta: a szlovéniai fejlemények aláhúzzák annak “sürgősségét, hogy összeurópai megoldáson kell dolgoznunk”, és mindenekelőtt biztosítani kell a görög-török uniós külső határt. Éppen ezért fontos, hogy az uniós kormány-, illetve államfők informális tanácskozást tartanak csütörtökön Máltán az EU-Afrika csúcs után.

Az idő sürget, megoldásokat kell találni a külső határok jobb védelmére, tárgyalni kell Törökországgal egy migrációs akciótervről és fel kell gyorsítani az uniós regisztrációs pontok (hot spotok) kiépítését Görögországban és Olaszországban – jelentette ki a kancellár.

Január és október vége között több mint 540 ezer migráns érkezett a görög szigetekre a Földközi-tengeren keresztül, vagyis tizenháromszor annyian, mint az előző év azonos időszakában – közölte a Frontex uniós határvédelmi ügynökség.

Kapcsolódó Cikkek