EUR: 308,10 Ft
CHF: 287,38 Ft
2017. január 19., csütörtök
Sára, Márió

Külföld

A bátrak bátra 200 éve halt meg

Louvre-peinture-francaise-Ney-a-Kowno-p1020309

Kétszáz éve, 1815. december 7-én állt a kivégzőosztag elé Michel Ney francia marsall, Moszkva és Elchingen hercege, a napóleoni háborúk hőse.

1769. január 10-én született a Saar-vidéken, Saarlouis városában, egy elfranciásodott bognár fiaként, így kiválóan beszélt németül is. A kalandvágyó ifjú irtózott attól, hogy tisztviselőként élje életét, ezért tizennyolc évesen felcsapott huszárnak. A forradalom 1789. évi kitörése után tehetsége és bátorsága révén gyorsan emelkedett a ranglétrán. 1792-ben lett hadnagy, 1794-ben egy osztrák tábornok elfogása után századossá, az év végén ezredessé, 1796-ban, a német hadjárat alatt, huszonhét évesen tábornokká léptették elő. 1797-ben lovasrohamot vezetett az osztrák ágyúk ellen, de a túlerő legyűrte, fogságba esett. Néhány hónap múlva kiszabadult, és “bosszúból” alig százötven emberrel elfoglalta Mannheim városát. Emberei bálványozták, mert jóban-rosszban osztozott velük, és a harcban mindig első volt. Ekkoriban ragadt rá a “vörös fejű” gúnynév, ami nem csak a hajszínére, de a vérmérsékletére is utalt.

Napóleon 1799. brumaire 18-i (november 9-i) államcsínye idején már a rajnai hadsereg parancsnoka volt, és felesküdött a konzulátusra. Az év decemberében Hohenlindennél személyesen vezette a lovasrohamot, s ezzel nemcsak az ütközetet döntötte el, hanem tízezer foglyot ejtett és száz ágyút zsákmányolt, megsemmisítve az osztrák hadsereg centrumát. Napóleon ekkor figyelt fel rá, és vette pártfogásába. Neyt rabul ejtette a kis korzikai személyisége, amilyen heves republikánus volt korábban, annyira lelkes híve lett Napóleonnak, akit 1803 végén a hadsereg nevében ő kért fel, hogy nyilvánítsa magát császárrá.

Kérése meghallgatásra talált, az új uralkodó pedig 1804-ben a még mindig csak harmincöt éves katonát Franciaország tizennyolc marsallja közé emelte. A császár tisztában volt azzal, hogy Neynek nincs párja a rohamban, de a hadvezetésben járatlan, ezért mindig közvetlen irányítása alatt tartotta. Ney 1805-ben személyesen vezette az elchingeni csatát eldöntő támadást a hídon, ezért kapta az Elchingen hercege rangot. Jelentős része volt a jénai és eylaui diadalban is.

1810-11-ben Portugáliában és Spanyolországban hadakozott. 1812-ben az Oroszország elleni balsikerű hadjárat során is megtette, amit lehetett: Szmolenszk elfoglalásákor megsebesült, de a nyakában golyóval is a francia lovasság élére állt a borogyinói csatában. Az orosz főváros elfoglalása után Napóleontól megkapta a Moszkva hercege címet, de újdonsült birtokát nem sokáig élvezhette. Amikor Kutuzov halogató taktikája és a közelítő tél távozásra késztette a francia sereget, a császár az utóvéd élére állította. Ney fedezte a főerő egyre inkább menekülésbe forduló visszavonulását, az ellenséges támadások közepette személyes példájával tartotta az éhező és fázó katonákban a lelket. Tízezer emberéből alig háromezer maradt, amikor a Berezina folyónál utolérte a Grande Armée maradványait. Utolsóként ő kelt át a hídon, ezért is nevezte aztán Napóleon “a bátrak bátrának”.

A marsall 1813-ban Lipcsénél az elveszített “népek csatájában” megsebesült, majd 1814-ben a Napóleon-ellenes koalíció elől hátrálva immár francia földön volt részese a kevés győzelemnek és a számos vereségnek. Párizs eleste után, április elején a marsallok nevében ő szólította fel az ország üdve és a hadsereg megmaradása érdekében a császárt a lemondásra. Az ismét trónra került Bourbonok ezért főnemesi rangra emelték, ám az udvarban számtalan megaláztatást kellett elszenvednie alacsony származása miatt.

Amikor Napóleon 1815 februárjában megszökött elbai száműzetéséből, Ney megígérte XVIII. Lajosnak, hogy “acélketrecben viszi a bitorlót Párizsba”. Sérelmeit mégsem tudta feledni, és amikor Napóleon személyes hangú levelet írt neki, újra felajánlotta kardját és szolgálatait régi parancsnokának. Utolsó hadjáratában Napóleon őt tette meg a balszárny vezetőjének, és Ney június 16-án a Quatre Bras-i csatában fel is tartóztatta a brit Wellingtont, aki nem tudott egyesülni a poroszokkal. A waterlooi csatában oroszlánként küzdött, de hiába vezette halálmegvető bátorsággal a döntőnek szánt lovasrohamot az angol gyalogsági négyszögek ellen, nem tudta kierőszakolni az áttörést. Amikor minden elveszett, egy csapat katonát gyűjtött maga köré, és azt kiáltotta: “Gyertek és lássátok, hogyan hal meg Franciaország marsallja!”

Ney életben maradt, de menekülés közben a Napóleontól nászajándékba kapott kardjáról felismerték és elfogták. Ügyét előbb katonai bíróság elé utalták, de annak tagjai – volt marsallok, akik a vádlotthoz hasonlóan viselkedtek maguk is – illetéktelennek nyilvánították magukat. Az ügy, lévén Ney főrend, ezután a felsőház elé került, ahol halálra ítélték. Vele statuáltak példát, Napóleon többi marsallja kegyelmet kapott.

Az ítélet kihirdetésekor félbeszakította címeinek hosszas felsorolását, és így kiáltott fel: “Michel Ney és hamarosan egy marék por!” Kivégzésére 1815. december 7-én – a szokásoktól eltérően – nem a nyilvánosság előtt került sor. A hatóságok így vették elejét a várható zavargásoknak. Az eszelősen bátor Ney nem engedte bekötni a szemét, sőt ő vezényelt tüzet a kivégzőosztagnak. Utolsó szavai ezek voltak: “Katonák, ha megparancsolom, egyenesen a szívemre lőjetek, ez lesz az utolsó parancsom. Tiltakozom elítélésem ellen, száz csatában harcoltam Franciaországért és sohasem ellene. Katonák, tűz!”

Kapcsolódó Cikkek