2018. január 18., csütörtök
Piroska

Belföld

A Századvég Alapítvány szerint alaptalanul próbálják belekeverni őket a kitiltási ügybe

Az amerikai kitiltási ügybe egyes sajtóorgánumok ismét alaptalanul próbálják belekeverni a Századvég Alapítvány nevét, megsértve ezzel a jó hírnévhez főződő személyiségi jogát – írta hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében a Századvég Politikai Iskola Alapítvány.

Felidézték: július 9-én a bíróság elmarasztalta az alapítvány által beperelt sajtóorgánumot és munkatársait, amiért annak idején azt állították, hogy a Századvég vezetőit korrupcióban való érintettség miatt kitiltották az Amerikai Egyesült Államokból. A bíróság megállapította, hogy ez az állítás valótlan, és nem anyagi kártérítésre kötelezte az alpereseket.


Hozzátették: hasonló megállapításra jutott néhány nappal ezelőtt a Fővárosi Főügyészség is, amely azt közölte, hogy az úgynevezett kitiltási ügyben egy csaló élt vissza a Századvég nevével, amely nem érintett az ügyben.

A Századvég Alapítvány a jövőben is minden eszközzel fellép a jó hírnevét sértő megnyilatkozásokkal szemben – zárta közleményét az alapítvány.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész pénteken jelentette be, hogy a Fővárosi Főügyészség vádat emelt az amerikai kitiltási botránnyal kapcsolatos ügyben egy budapesti férfival szemben, aki 2014 májusában egy találkozón azt állította az amerikai tulajdonú étolajgyártó Bunge Zrt. lobbistájának, hogy kétmilliárd forintért eléri hivatalos személyeknél – konkrétan Heim Pétert, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnökét nevezte meg -, hogy az étolaj áfájának mértéke 27-ről 5 százalékra csökkenjen. Miután a lobbista az amerikai nagykövetséget is tájékoztatta az ajánlatról, a külképviselet a vádlottat kitiltotta területéről, automatikus vízumjogosultságát visszavonta, az Egyesült Államok pedig tavaly ősszel korrupciógyanúra hivatkozva beutazási korlátozást vezetett be egyes magyar állampolgárokkal szemben.

Kapcsolódó Cikkek

  • Ki szavazhat és hogyan?

    Ki szavazhat és hogyan?

    Összeszedtünk néhány hasznos információt a választásokkal kapcsolatosan. Az április 8-ára kitűzött országgyűlési választások lebonyolításának szabályait több törvény és miniszteri rendelet határozza meg.

  • Fellép a kormány Sorosék ellen

    Fellép a kormány Sorosék ellen

    Törvénycsomagot alkotott a kabinet a migráció szervezőivel szemben. Mint ismeretes Soros György és jól felépített és szervezett hálózata azon munkálkodik, hogy gyakorlatilag felső kvóta nélkül érkezzenek hazánkba is a migránsok.

  • Válságban a Momentum

    Válságban a Momentum

    Reményvesztett levelet írt a Momentum választmányi tagjainak Papp Gergő, aki decemberben nemcsak kommunikációs igazgatói posztjáról mondott le, de minden kapcsolatot megszakított a párttal.