EUR: 308,03 Ft
CHF: 281,66 Ft
2017. május 25., csütörtök
Orbán

Erzsébet program

Aki idén lemaradt, az sem marad ki

Az idei Erzsébet-táborokban mintegy háromezer kárpátaljai magyar gyermek jutott üdülési lehetőséghez. Ők a Balaton-parti Zánkán pihenhették ki otthoni fáradalmaikat. A kezdeményezés megszervezésében dolgozott Berki Károly, aki a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség módszertani központjának vezetője. Elmondása szerint, a határon túl élő magyar gyermekek kivételes becsben tartják az Erzsébet-programot.

Komoly előkészületek előzték meg a gyerekek utazását – vágott egyből a közepébe Berki Károly, amikor arról kérdeztük, hogyan kezdődött a kárpátaljai fiatalok és az Erzsébet-program kapcsolata. – Legelőször felmértük, hogy hány magyar gyermeket tartanak nyilván a térségben, aztán azt is ellenőriznünk kellett, hogy közülük hánynak van útlevele – sorolta a teendőket a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) módszertani központjának vezetője. – Persze a szervezőknek nemcsak a táborozókkal, hanem a szülőkkel, illetve a kísérő pedagógusaikkal is akadt dolga bőven: nekik vagy tucatnyi alkalommal tartottak tájékoztatókat, például a zánkai nyaralás szervezése kapcsán is. – Mindennek aztán az lett az eredménye, hogy június közepén elindult az első csoportunk, az utolsó turnus pedig augusztus 28-án tért haza Zánkáról – mesélte Berki.

Idén nyáron nemcsak a Balatonnál, hanem az Erdély szívében fekvő Ivón is lehetett találkozni kárpátaljai magyar gyerekekkel a Határtalan túra pályázat keretében. Mintegy negyvenen töltettek el itt hosszabb időt, velük öt kísérő is érkezett. – Nem túlzás, megszámlálhatatlanul sok köszönőlevelet kapunk a gyerekektől vagy éppen a szüleiktől. Úgy érzem, hogy a hála adott esetben nemcsak a nyaralásnak szól, hanem annak is, hogy ez a néhány nap a Magyarországhoz való tartozás érzését is megerősítette a kárpátaljaiakban – mutatott rá a KMPSZ módszertani központjának vezetője.

Aki idén lemaradt, az sem marad ki, hiszen 2016 januárjában tovább folytatódik az Erzsébet-program kárpátaljai kezdeményezése: január első hetében ismét több száz gyerek utazik el az ivói és a zánkai Erzsébet Táborba

Kapcsolódó Cikkek