2017. december 13., szerda
Luca, Otília

Külföld

Az Európai Tanács elnöke őrizetbe venné az illegális migránsokat

Őrizetbe kellene venni az illegális migránsokat, akár a nemzetközi törvények által megengedett 18 hónapra is, hogy a hatóságok meggyőződjenek személyazonosságukról – jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szerdán több újságnak adott interjújában.

“Visszatarthatjuk, és vissza is kellene tartanunk a migránsokat addig, amíg az ellenőrzésük véget nem ér” – idézte Tuskot a Sueddeutsche Zeitung német lap.


Az Európai Tanács elnöke emellett közölte, Európának meg kell állítania a migránsok nagy számú beáramlását, ugyanis többségük nem háborús menekült, és nem lenne szabad alábecsülni a potenciális fenyegetést, amit jelentenek.

Hangsúlyozta, hogy elsődleges cél a schengeni övezet külső határainak a védelme. Hozzátette, a határőröknek időre van szükségük, hogy azonosítsák az EU-ba érkező embereket.

Az illegális bevándorlók leginkább Olaszországban és Görögországban lépnek be az EU területére, ugyanakkor az olasz és a görög hatóságok vonakodnak a migránsok őrizetbe vételétől, az ENSZ szerint a menedékkérőket pedig csak végső esetben lenne szabad ily módon feltartóztatni.

“Túl könnyű Európába bejutni. Azt mondják, hogy nyitottnak kell lennünk a szíriai menekültek előtt. De ezek az emberek a beáramlók csupán harminc százalékát teszik ki. Hetven százalék pedig gazdasági bevándorló. Ezért sokkal hatékonyabb ellenőrzési rendszerünknek kell lennie” – mondta.

Tusk kétségbe vonta azt a meglátást, miszerint a migrációs nyomás olyan nagy, hogy csak kezelni lehet és a terheket megosztani, de megállítani nem. “A migráció hulláma túl nagy ahhoz, hogy ne állítsuk meg” – mondta. Még Németország sem tudja a migránsok végtelen számát befogadni – tette hozzá.

Kapcsolódó Cikkek

  • Leves miatt bukott le egy gyilkos

    Leves miatt bukott le egy gyilkos

    Levesválasztása buktatott le egy gyilkost Indiában: a bűntett elkövetője ugyanis, aki ellopta áldozata személyazonosságát, vegetáriánus ételt kért egy kórházban.

  • Berlin sem osztja Tusk kvótaügyi véleményét

    Berlin sem osztja Tusk kvótaügyi véleményét

    A német kormány nem osztja az Európai Tanács elnökének, Donald Tusknak azt a véleményét, miszerint a menekültek európai uniós tagországok közötti elosztását szolgáló kvótarendszer nem érte el a célját, és a jövőben a tagállamok teljes egyetértésével kell dönteni az ügyben – mondta szerdán Berlinben egy német kormányzati forrás.