2017. december 12., kedd
Gabriella

Belföld

Betonkeverőben készült a gyros egy pesti üzemben

Betonkeverőben készítették a gyrost egy illegális Pest megyei üzemben, ahol több mint huszonkét tonna terméket foglaltak le – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szerdán az MTI-vel.

Azt írták, a nagykereskedés mögötti épületben egy engedély nélkül működő üzemben fedezték az ellenőrök, hogy betonkeverőben készül a gyros, nagy mennyiségben. Az ott dolgozók az ellenőrzés megkezdésekor elmenekültek a helyszínről.


A fellelt dokumentumok alapján számos fővárosi gyorsétteremhez szállítottak az üzemből – áll a közleményben.

A húsnagykereskedést december elején ellenőrizte a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pest Megyei Adóigazgatóságának megkeresésére.

A szakemberek több jelöletlen és nem nyomon követhető terméket találtak, emellett megállapították, hogy az üzemben nem vezettek dokumentációt a bontásról, darabolásról.

A jelöletlen baromfitermékek Lengyelországból érkeztek ekáer-szám (elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer) nélkül, míg a lefoglalt marhahúsoknak a nyomon követése nem volt megfelelő.

A NÉBIH KÜI valamennyi helyiséget hatósági zár alá helyezte, és elrendelte huszonkét tonna baromfi-, pulyka- és marhahús, joghurt és fűszer megsemmisítését. Az ügyben milliós nagyságrendű bírság várható – olvasható a közleményben.

Kapcsolódó Cikkek

  • 2,8 milliárd forintra pályázhatnak jövőre a civil szervezetek

    2,8 milliárd forintra pályázhatnak jövőre a civil szervezetek

    Péntektől lesznek elérhetőek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) jövő évi pályázati kiírásai, amelyekben összesen 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre a civil szervezetek számára – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára egy civil fórumon kedden Nyíregyházán.

  • A kvóták a “Soros-tervbe” illeszkednek

    A kvóták a “Soros-tervbe” illeszkednek

    Az Európai Parlament (EP) határozatában rögzített betelepítési kvóták ellentétesek a magyar nemzeti érdekkel, és abba a “Soros-tervbe” illeszkednek, amely bevándorlók befogadását akarja Magyarországra kényszeríteni – jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

  • Íme a Plus Size Stílusbiblia

    Íme a Plus Size Stílusbiblia

    Bár Kozma Rita neve első hallásra nem tűnik ismertnek, még sokaknak azonnal a teltkarcsúságra gondolnak. Nem véletlenül, hiszen a legtöbben „Plus Size guruként” aposztrofálják, miután szinte ő az egyetlen, aki átfogóan foglalkozik a teltkarcsúak helyzetével.