EUR: 309,35 Ft
CHF: 288,80 Ft
2017. március 23., csütörtök
Emőke

Extra

Bette Midlernek esze ágában sincs visszavonulni

December 1-jén ünnepli hetvenedik születésnapját Bette Davis Midler amerikai filmszínésznő, énekesnő, aki fél évszázados karrier után sem töri visszavonuláson a fejét, és határozottan állítja, hogy jó élete volt. “Nem szégyenítettem meg senkit. Nem gyötörtem senkit. Nem vetkőztem le. Nem kaptak rajta. Hogy még mindig itt vagyok, ez csak tovább növeli az izgalmakat” – nyilatkozta.

Honoluluban született, apja a haditengerészeti bázison dolgozott mázolóként, keresztneveit a hollywoodi sztár, Bette Davis tiszteletére választotta anyja. Szülei egyáltalán nem örültek annak, hogy nyughatatlan lányuk a szórakoztatóiparban akart szerencsét próbálni, és három szemeszter után otthagyta a Hawaii Egyetem dráma szakát. New Yorkba költözött, ahol megkapta a Hegedűs a háztetőn című musicalben Tevje legidősebb lányának szerepét. A darab szerint magasnak és vékonynak kellett volna lennie, de ő – saját szavai szerint – alacsony volt és kövér, mégis elvarázsolta a közönséget. Öröme mégsem volt felhőtlen: nővére az előadásra tartva szenvedett halálos autóbalesetet, a tragédia évekig kísértette a színésznőt.

1970 nyarán egy homoszexuálisok számára fenntartott, előkelő New York-i fürdőben kezdett énekelni, a zongorán Barry Manilow kísérte, aki később maga is fényes pályát futott be. Amikor 1998-ban ezeknek az éveknek a dalterméséből elkészítette a Bathhouse Betty című albumát, azt nyilatkozta: “Az AIDS-válság ellenére még mindig büszke vagyok életemnek erre a szakaszára. Úgy érzem, a melegek jogaiért való mozgalom élvonalában voltam, és megtettem mindent, amivel segíthettem. Szóval büszkén viselem a Fürdőházas Betty nevet.”

Az énekesnő 1971-ben szerepelt a The Who együttes Tommy című rockoperájának első színpadi előadásában. A következő évben megjelent bemutatkozó albuma, a The Divine Miss M platinalemez lett és Grammy-díjat nyert a legjobb új női előadó kategóriában. Ezután sorra jelentek meg sikeres albumai, s megkezdődött filmes karrierje is. 1979-ben kapta meg A rózsa című film főszerepét, amelyben egy nem titkoltan Janis Joplinról mintázott, kábítószerfüggő rocksztárt alakított. Alakításáért Oscar-díjra jelölték, a filmben elhangzott dalaiért a legjobb pop énekesnő Grammy-díja volt a jutalma, és két Golden Globe-díjat is kapott, a legjobb színésznő és az év csillaga kategóriákban.

Harmadik Grammy-díját 1989-ben nyerte a Wind Beneath My Wings című daláért, amely az év felvétele lett. 1985-ben ott volt a legnagyobb amerikai sztárok által énekelt We Are the World című dal felvételén, a bevételt az afrikai éhezés enyhítésére ajánlották fel. Ugyancsak 1985-ben írt alá szerződést a Disney Stúdióval, és egy sor sikerfilmben kapott szerepet. Komikaként remekelt a Koldusbottal Beverly Hillsben című filmben, ezt követte a Borzasztó emberek, majd a Szemérmetlen szerencse. A Kopaszoknak szeretettel című 1991-es vígjátékért újra Golden Globe-díjat nyert, és a második Oscar-jelölést is bezsebelte.

Emlékezetes alakítást nyújtott 1996-ban az Elvált nők klubjában, majd 2000-ben a Dögölj meg, drága Mona! című krimiben Danny DeVito mellett nevettetett a rémséges Mona szerepében, akinek halálát egy egész város kívánta. A legjobb televíziós produkcióknak járó Emmy-díjból hármat őriz vitrinjében, ezeket showműsorainak felvételéért kapta. 1974-ben különleges Tony-díjat is kapott, amelyet a legjobb színházi produkciókért ítélnek oda. Az igazsághoz tartozik, hogy nem csak kedvező kritikákat kapott, két alkalommal jelölték a legrosszabb filmszínésznőnek járó Arany Málna-díjra is.

Az új évezredben műsora folyamatosan telt házakkal ment Las Vegasban, és folytatódott filmes karrierje is. A stepfordi feleségekben Nicole Kidman, Matthew Broderick, Christopher Walken és Glenn Close partnereként játszott, 2007-ben a rendezőként bemutatkozó Helen Hunt őt kérte fel a Then She Found Me című dráma főszerepére. 2012-ben a Szülői felügyelet nélkül című filmjében Billy Crystallal nyugalomra vágyó nagyszülők bőrébe bújtak, akik képtelenek megbirkózni a 21. században felnőtt gyerekek fegyelmezésével. 2014-ben adta ki legutóbbi albumát, az It’s the Girls! című gyűjteményt, tisztelegve a 40-es, 50-es és a 60-as évek lánycsapatai előtt.

Bette Midler a színpadot vallja második otthonának. Férje, akivel harminc éve él boldogan, brókerkarrierjét adta fel, hogy Midler pályáját támogassa, és felnevelje Sophie lányukat, aki maga is színésznő lett, legutóbbi Woody Allen Abszurd alak című filmjében láthatta a közönség.

Midler jótékonykodik is, egyik legkedvesebb vállalkozása a The New York Restoration Project több mint húsz éves. Célja, hogy a város minél zöldebb legyen, és a leromlott épületek visszanyerjék eredeti állapotukat.

Kapcsolódó Cikkek