EUR: 307,20 Ft
CHF: 281,73 Ft
2017. május 29., hétfő
Magdolna

Erzsébet program

Görkorcsolyázva a másik elfogadása is egyszerűbb

Miklósné Malek Erzsébet a Magyar Speciális Olimpiai Mozgalom ajánlásával került az Erzsébet-program tematikus táborainak szakmai vezetői közé. Ennek eredményeképp immár két éve tartanak Zánkán speciális görkorcsolyatábort. Értelmileg sérült gyermekek aktív pihenését segítjük immáron két éve – mondta el a speciális görkorcsolyatáborok szakmai vezetője, Miklósné Malek Erzsébet. A bővebb magyarázatból aztán az is kiderült, hogy olyan fiatalokkal foglalkoznak, akik speciális intézményekben tanulnak vagy élnek, de korábban már kapcsolatba kerültek a korcsolyázással. – A tábor programját úgy állítjuk össze, hogy a jelentkezőknek lehetőségük legyen a központilag szervezett szabadidős programokon is részt venni, ennek azonban az a hátránya, hogy általában már reggel hét órakor kigördülünk edzeni – ismertette Miklósné.

Délutánonként egy másik tréning is vár a gyerekekre, vagyis a görkorcsolyatáborok meglehetősen intenzíven zajlanak. Zánkán sérült és ép gyermekek együtt, közösen táboroznak, ki görkorcsolyázik, ki teniszezik. ‒ A tapasztalataink azt mutatják – és ez főleg versenyeken válik egyértelművé –, hogy az integráció rendkívül fontos összetevője a sikernek, valamint a társadalmi elfogadás szempontjából is előrelépés, ha sérült és egészséges gyerekek együtt táborozhatnak – hangsúlyozta a szakember.

Kapcsolódó Cikkek