EUR: 308,44 Ft
CHF: 287,67 Ft
2017. január 19., csütörtök
Sára, Márió

Erzsébet program

Kell egy hét az olimpikonokkal

Színes és tartalmas programokkal várja a látogatókat az Erzsébet Tábor Fonyódliget is, amely az erdélyi Ivóhoz hasonlóan remek adottságokkal rendelkezik. A település Fonyód és Balatonboglár között, közvetlenül a Balaton partján fekszik. Helyben és a környéken számos látványosság várja az ide látogatókat: Fonyódon a Zenepagoda és a Várhegy kilátó ígérkezik izgalmasnak, Balatonlellén az Afrika Múzeum, valamivel odébb pedig a fenyvesi kisvasút várja az érdeklődőket. A fonyódi hajózási útvonal következtében Badacsony is elérhető közelségben fekszik. – A kiírt pályázatoknak megfelelően hozzánk nyolcéves kortól érkeznek a gyerekek – mondta Kiskós Dávid táborvezető. ‒ Az ország minden tájáról várunk ide kikapcsolódni vágyókat, de az a tapasztalatunk, hogy a keleti régiókból valamivel többen érkeznek. Ennek nyilván az a magyarázata, hogy az ott élő gyerekek ritkábban láthatják a Balatont – magyarázta a szakember.

A vasárnaptól péntekig tartó hatnapos (öt éjszakás) turnusokat nyáron, június közepe és augusztus közepe között hirdeti meg az Erzsébet-program, vagyis összesen tíz héten keresztül áll a tábor a fiatalok rendelkezésére. Tavasszal és ősszel pedig háromnapos kirándulások keretében érkezhetnek a pályázatnyertes csoportok. Egyszerre 1100 gyereket tudnak befogadni a megfelelő számú felnőtt kísérővel. A tematikai kínálat változatos, hiszen sport, kultúra és természetjárás egyaránt szerepel benne. – Mivel víz melletti tábor vagyunk, az egyik népszerű terület az úszótábor, amelynek levezénylésében olyan kiválóságok segítenek, mint Kovács Ágnes vagy Kiss Miklós – mondta Kiskós Dávid. A gyerekek azonban nem csak a Balatonban úszhatnak, rendszeresen járnak át tréningezni a balatonboglári uszodába is.

A táborvezetőtől azt is megtudtuk, hogy a hagyományos mellett speciális úszótáborra is pályázhatnak az azt igénylő fiatalok. Akit pedig mindez nem győzött volna meg Fonyódliget mellett, most jól figyeljen: ezen a helyszínen kerül lebonyolításra a szörftábor is Gádorfalvi Áron ötszörös olimpikon szörföző közreműködésével. A sporttáborokon kívül Fonyódligetre a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány többek között opera-, népzene- és néptánctábort is hirdet, tovább a népszerű zene- és grafikatábor is itt került megrendezésre – fejtette ki Kiskós Dávid. Évek óta speciális foglalkoztatási igényű gyerekek számára is kínál táborokat az Alapítvány, ezek egy részének Fonyódliget ad helyet – jelentette ki a táborvezető. Fonyódon tánc-, dráma- és különböző alkotó- táborokon keresztül más mű- vészeti ággal is megismertetik a speciális igényű fiatalokat.

Kapcsolódó Cikkek