EUR: 307,73 Ft
CHF: 281,63 Ft
2017. május 24., szerda
Eszter, Eliza

Belföld

Kriszt László: Keresztény szellemiséggel is lehet holokauszt témájú darabokat rendezni!

A világ hírportáljain az elmúlt években, Magyarország többször is szerepelt a nemzetközi sajtó által aggasztónak vélt antiszemita jelenségek okán. A Lokál utána nézett, mikképpen is állunk a magyarországi zsidó kultúrával, s meglepő gazdagságra, színes kínálatra lelt. A Kazán István Kamaraszínház például nemrég két, régóta nem játszott felemelő holokauszt monodrámát  – Sárdi Mária: Kislány a pokolban, valamint Tadeus Borovszki: Nálunk Auschwitzban – is műsorára tűzött. A darabok rendezője, Kriszt László lapunknak elmondta, hogyan lehet keresztény szellemiséggel holokauszt monodrámákat, vagy zsidó témájú darabokat rendezni, ráadásul úgy, hogy  származásánál fogva nem kötődik a zsidó kultúrához!

Gellerthegyi_almok_2016_40

Kriszt László rendező (középen) a Gellérthegyi álmok főszereplőivel, Major Beával és Vég Andrással (Fotó: Telegdy István)

Amikor tíz éve megalakítottam a kamaraszínházat a Fészek Művészklubban, az első rendezésem a Kislány a pokolban volt. Nem tudatos választás, inkább a sors hozta elém a könyvet, amiből végül is, színpadra alkalmaztam az előadást. Talán akkor fogalmazódót meg bennem, hogy a későbbi kamaraszínházunknak,  egyetemes értékeket kell képviselnie, s abszolút befogadónak kell lennie.

Egy színház, négy művész

Kriszt László “kezei közül” négy, tehetséges színész került ki a közelmúltban. Ők azok, akik a Kazán István Kamaraszínház darabjainak főszerepeit játsszák: Major Bea, Vég András, Dombrádi Alina és Pálinkás László

Úgy tudom hogy ön, most végez, diplomázik Teológus szakon, hogyan jött ez az életében?
– Valóban így van, de az igazsághoz hozzá tartozik, hogy 2007-től 2011-ig négy évet végeztem a Károli Gáspár Református Egyetem, Protestáns Teológus szakán, aztán jött négy év szünet, s idén úgy gondoltam épp itt lenne az ideje hogy letegyem a diplomát, s jelentkeztem a Sola Scriptura Teológiai Főiskolára, ahova fel vettek a végzős évfolyamra. Természetesen színházi rendezőként diploma témám, a “Keresztény színjátszás” lesz.
Az önök színházában tanuló színészeknek, hogyan tudtak felszínre jönni, a kamaraszínházuk színészképző stúdiójából? Mi az ami itt más, mint más színésziskolákban? Van valami titok?
– Nincs itt szó semmilyen titokról, mottónk: “Amennyi mennyiségi és minőségi munkát fektetsz a szakmába, annyit tudsz ki venni belőle” hát ennyi a nagy titok, magyarul a nagybetűs “MUNKA”.
– Önről közismert a szakmai fanatizmusa, mikor és hogyan alakult ki ez önben, már mint ez magas szintű szakmai hozzá állás?
Azzal kezdeném a választ, hogy egyáltalán nem így indultam a pályám elején, hogy majd egyszer jó értelemben vett fanatikus leszek. Egész fiatalon kerültem a Színművészeti Főiskolába, Kazán István tanár úr osztályába, mindenfajta műveltség, kulturáltság nélkül. A Főiskola után eszméltem csak rá, hogy itt nagy bajok vannak, s ezek miatt, nem tudtam elmélyülni a színészmesterségbe, ahogy mondani szoktam, csak kapirgáltam a felszínt, s hiába bírtam tehetséggel, az igen kevésnek bizonyult, nagy tanulság volt ez számomra! Utána aztán természetesen igyekezetem ezeket a hiányosságaimat pótolni, most éppen a harmadik diplomámnál tartok, de van még mit tanulnom. De talán ez a sikerekben és kudarcokban teljes út volt az, ami hiteles rendezővé, színészmesterség tanárrá avanzsálhatott. Most azonban nem is magamról szeretnék beszélni, hanem arról a négy fiatal, tehetséges művészről, akik nálunk tanulnak,  s akikkel még egészen biztosan fognak találkozni a nézők, a későbbiekben a színház világában.
– Ahogy ön mondta, “kapirgálta a felszínt”, mégis, a 90-es években sikeres énekes-színészként, koreográfusként ismerték. Hogyan tudott rendező-színészpedagógussá válni?
A fene se gondolta hogy ezzé leszek, ami! De mint mindenkinek, nekem is eljött egy pont, az addig életemmel való szembenézés, és hát ez nem volt könnyű! Lelkileg, testileg leamortizálva – egyfajta kényszerből – irányultam a prózai színház, a színházalapítás, s a hozzákapcsolódó színészmesterség tanítás felé, mondjuk ezt azóta sem bántam meg. Persze ezt így elmesélni könnyebb, mint anno megélni! De a szenvedés, a legtöbbször megtisztítja az embert, s esélyt adhat az újrakezdéshez. Azt gondolom, ezek a nehéz idők, mind kellettek ahhoz, hogy az elmúlt tíz évet, összességében értékkelbírónak tudjam mondani.

Kapcsolódó Cikkek