2018. január 22., hétfő
Artúr, Vince

Aktuális

Magyar sikersztori az ITSH

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a magyar kormány az IT Services Hungary (ITSH) Kft.-vel. Chris Wilson, a cég ügyvezető igazgatója szerint az ITSH magyarországi sikertörténetnek is tekinthető, 2006-os indulása óta az infokommunikációs szektor legnagyobb munkáltatójává lépett elő. Alig 400 dolgozóval kezdtek, s ma már 4 ezren dolgoznak Budapesten, Pécsen, Szegeden és Debrecenben, és jövőre újabb 400 főt vesznek fel. A beszállítók 70 százaléka magyar cég, kapcsolatban állnak 9 egyetemmel és 30 középiskolával, hogy az utánpótlásuk biztosítva legyen. Ráadásul már több, Nyugat-Európában dolgozó tehetséges fiatal szakembert sikerült hazacsábítani. Chris Wilson hozzátette még, hogy az informatikai szolgáltatások kiszervezése világgazdasági szempontból is jelentős, mintegy 76 milliárd dolláros üzletről van szó. Az ITSH révén ebből Magyarország is egyre nagyobb mértékben veheti ki a részét.
Az ITSH immár a 65. a sorban, amellyel a magyar kormány aláírta az együttműködési szerződést. Szabó László külgazdasági,  és külügyminiszter-helyettes elmondta, hogy Magyarország versenyképességének javításához nagyban hozzájárulnak a partnerségi szerződések, s ez az informatikai beruházásokra sokszorosan igaz.

Kapcsolódó Cikkek

  • Szijjártó: Líbia instabilitása kockázatot jelent Európa biztonságára

    Szijjártó: Líbia instabilitása kockázatot jelent Európa biztonságára

    Mindaddig, amíg nem lesz egység és stabilitás Líbiában és déli határának védelme nem oldódik meg, mindvégig komoly kockázat áll fent Európa biztonsága tekintetében – jelentette ki Szijjártó Péter Brüsszelben hétfőn, az uniós tagállamok külügyminisztereinek tanácskozásának szünetében.

  • Simicskáé volt az Elios az OLAF által vizsgált időszakban

    Simicskáé volt az Elios az OLAF által vizsgált időszakban

    A Pest Megyei Főügyészség hétfőn elrendelte a nyomozást az Elios Innovatív Zrt. ügyében – közölte az MTI-vel a főügyészség szóvivője. Gyugyi Csilla tájékoztatása szerint az Európai Unó Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) igazságügyi ajánlásai esetén követett protokollnak megfelelően, a Pest Megyei Főügyészség nyomozást rendelt el, amelynek teljesítésével a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát bízta meg.

  • Rekord mennyiségű villamos energiát használt fel az ország tavaly

    Rekord mennyiségű villamos energiát használt fel az ország tavaly

    Csúcsot döntött a felhasznált villamos energia mennyisége 2017-ben, 2016-hoz képest több mint 2,5 százalékkal, a szökőnap hatásával korrigálva 2,6 százalékkal nőtt, miközben valamelyest csökkent az import aránya – közölte a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.