EUR: 307,88 Ft
CHF: 287,31 Ft
2017. január 18., szerda
Piroska

Sport

Milliós támogatás a legjobb úszóinknak

Kazany, 2015. augusztus 3.
A győztes Hosszú Katinka mutatja aranyérmét a 200 méteres vegyesúszás eredményhirdetése után, mellette Cseh László az 50 méteres pillangóúszás bronzérmese a kazanyi vizes világbajnokságon 2015. augusztus 3-án. Hosszú Katinka világcsúccsal győzött és védte meg címét.
MTI Fotó: Kovács Anikó

A Magyar Úszó Szövetség vezetőségének döntése nyomán személyenként 2-től 12 millió forintig terjedő támogatás adható az éves teljesítményük alapján a sportág honi legjobbjainak. Gyárfás Tamás elnök bejelentette, a másfél hete előkészületben lévő szerződéstervezeteket “karácsonyi ajándékként” szerdán eljuttatták az érintett kiválóságoknak.

A szervezet közleménye szerint a MÚSZ vezetése úgy döntött, hogy – bár a magyar úszóválogatott legjobbjai több csatornán különböző juttatásokban részesülnek, így a Gerevich-ösztöndíjban, a klubok által biztosított fizetésben, valamint a szponzori támogatásokban – 2016-tól az elmúlt évek világeseményein nagyszerűen teljesítő klasszisoknak kiemelt támogatást nyújt, szerződéses keretek között, melynek éves keretösszege 2-12 millió forint lehet.

“Másfél hete határoztunk arról, hogy megállapodásokat kötünk a válogatott legjobbjaival, elsődlegesen azzal a céllal, hogy így is hozzájáruljunk a nyugodt olimpiai felkészüléshez – mondta Gyárfás Tamás. – A MÚSZ soha nem rendelkezett ilyen erős anyagi háttérrel, mint napjainkban, köszönhetően a kormányzati támogatásnak, a Magyar Olimpiai Bizottságnak, a mind népesebb szövetségi támogatói csapatnak, melynek létszáma a 2017-es világbajnokság közeledtével nyilvánvalóan nőni fog. Lázasan készülünk az előttünk álló budapesti világbajnokságra, épül a gyönyörű uszodakomplexum, hamarosan birtokba vehetjük a technikailag egyedi módon felszerelt Tüske-uszodát, de nem feledkezhetünk meg a lényegről: a kiváló versenyzőkről. Számítunk rájuk mind a medencében, de ugyanúgy a parton is, hiszen csodálatos eredményeik mellett példamutató sportemberi magatartásuk, együttműködésük felbecsülhetetlen érték.”

A szövetség vezetésének döntése alapján az első körben Hosszú Katinka, Cseh László, Gyurta Dániel, Verrasztó Dávid, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Jakabos Zsuzsanna, Risztov Éva és Olasz Anna részesülhet a MÚSZ újonnan kezdeményezett támogatásában. Amennyiben a szerződéstervezeteket aláírják az érintettek, akkor január 10-ig hozzá is jutnak a támogatáshoz.

Az ötszörös nagymedencés világbajnok, világcsúcstartó Hosszú Katinka éppen kedden tartott sajtótájékoztatót, amelyen azt kifogásolta, hogy a sikeres kazanyi világbajnokság után augusztusban felkészülése körülményeinek javításában kért segítséget a szervezettől, hogy fenntartsa versenyelőnyét, de ebből az azóta eltelt négy hónapban semmi nem valósult meg.

Kapcsolódó Cikkek

  • Átvilágítják a Magyar Úszó Szövetséget

    Átvilágítják a Magyar Úszó Szövetséget

    A turizmusért felelős kormánybiztosként is dolgozó sportvezető, Bienerth Gusztáv az M4 Sport Sportreggeli című műsorában szerdán elmondta, teljes pénzügyi, gazdasági, jogi átvilágítás van folyamatban.

  • Egyre többen támogatják a budapesti olimpiát

    Egyre többen támogatják a budapesti olimpiát

    A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a magyar lakosság közel kétharmada (63 százalék) támogatja a 2024-es magyar olimpiai és paralimpiai pályázatot – derült ki a Budapest 2024 Nonprofit Zrt.

  • Maradona díszpolgár lesz

    Maradona díszpolgár lesz

    A legendás csatár május 10-én veszi át a kitüntetést, 30 évvel azután, hogy az argentinok világbajnok futballsztárjának vezérletével az SSC Napoli megnyerte első bajnoki címét.