EUR: 308,14 Ft
CHF: 267,56 Ft
2017. október 18., szerda
Lukács

Egyéb XVIII.kerület

Negyed évszázada téblábol

vörös árpád profil-facebookHuszonöt évesek a „téblábolók”. 1990 novemberében Vörös Árpád gondolt egy nagyot és − teljesen elrugaszkodva korábbi munkájától − táncolni kezdett, elvégezte a táncművészeti főiskolát, néptánckört hozott létre, majd a tizedik évfordulót követően már művészeti iskolaként folytatták munkásságukat.

 

TEBLABMILLENARIS_10-59-09_3862

Idén huszonöt éves a tánccsoport

– Mérnökember vagyok, aki szeretett táncolni és a fejébe vette, hogy ezt tanítja majd – utazott vissza az időben huszonöt évet a Lokál kedvéért Vörös Árpád, a Tébláb Alapfokú Művészeti Iskola alapítója. – Nagyon gyorsan követték egymást az események, a XVIII. kerületi, mostani Bókay Árpád Általános Iskolában 1990 novemberében alakult egy tánccsoport, amely tavaszra már jól működött. A Tébláb nevet találtuk ki, látva a gyerekek „téblábolását”. 1999-ig egyedül vittem a csoportokat, addigra már száz gyerek járt hozzánk. Az ezredfordulóra viszont már művészeti iskolaként működtünk. Folyamatosan nőtt a létszám, kénytelenek voltunk mi is magasabb szintre lépni. Eleinte csak a kerületből jöttek egyre többen, majd máshonnan is, még Budáról is járnak hozzánk.

Az alapító a mai napig táncol, jelenleg ötvenéves, bízik benne, hogy amikor hetvenöt lesz, még mindig tud „téblábolni”. – Nagyon sok értéket képvisel a néptánc, remélem, ha huszonöt év múlva beszélünk, az iskola ötvenéves ünnepségéről számolhatok be.

A Tébláb Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tanszakán az oktatás a délutáni órákban heti két alkalommal folyik Kőbányán és a XVIII. kerületben. Minden tanév bemutató vizsgával zárul, az éves munka eredményéről bizonyítványt kapnak a diákok. Állami támogatással hat és huszonkét év közötti fiatalok tanulhatnak itt.

Öt helyen lehet téblábolni

A téblábosok székhelye a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ Kőbányán, ahol a Kada Mihály Általános Iskolában is vannak foglalkozások. A XVIII. kerületben a Bókay Árpád Általános Iskola, a Bókay-kert és a Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola ad otthont az óráknak.

 

 

Elismerések

2002-ben a Tébláb kollektíváját Budapest Főváros Önkormányzata Budapestért díjban részesítette. 2006-ban megkapták a Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata által adott Pro Urbe díjat.

 

 

 

Vendégszereplések

Évente 10-20 alkalommal szerepelnek a dél-pesti régió ünnepi programjain, valamint számtalan meghívásnak tesznek eleget különféle kerületi, megyei és országos rendezvényeken. A diákok különböző rangos hazai és külföldi fesztiválok sikeres résztvevői.

Az elmúlt néhány évben több nemzetközi fesztivál meghívottjai voltak: szerepeltek Törökországban, Finnországban, Hollandiában, Svájcban, Csehországban, Szlovákiában, Horvátországban, Macedóniában, Németországban, Lengyelországban, Szerbiában, Bulgáriában, Erdélyben és Kárpátalján.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek