EUR: 307,82 Ft
CHF: 266,75 Ft
2017. szeptember 19., kedd
Vilhelmina

Belföld III.kerület

Nem csak sikert, közösséget is kovácsol az ÓE

Bár az Óbudai Egyetem (ÓE) fiatalnak számít a felsőoktatási intézmények között, az itt kínált tudás több mint száz év tapasztalataira épít. Ezért talán nem is meglepő, hogy az egyetemen hat kar – ezeken az informatikától egészen a környezetmérnökségig számos specializáció közül választhatnak a diákok – is működik, amelyeken nem csak oktatás zajlik, hanem aktív kutatás is. Utóbbi egyik legfontosabb pillére az Egyetemi Kutató- és Innovációs Központ, amelyet még 2014 áprilisában nyitottak meg. Ez a bázis több stratégiai célt szolgál, hiszen a PhD hallgatók támogatása mellett idővel egy nemzetközi szinten is elismert kutatóközponttá fejlődne.

ÓE, Óbudai Egyetem

A közös szenvedély (Fotó: ÓE)

Az ÓE nem csak Budapesten, hanem az Alba Regia Műszaki Kar székesfehérvári telephelyével vidéken is  jelen van. Az oktatási egységekben helyszíntől függetlenül azonban egy dolog állandó: még pedig a gyakorlatorientált, minőségi alapképzés (ebből 14 fut jelenleg), illetve az ehhez társuló versenyképes mesterképzés (9 akkreditált szakiránnyal). Ezek túlmenően három doktori iskola is működik az ÓE-n. Az egyetem oktatási kínálata azért is különleges, mert a nappali, az esti és a levelező tagozatokon felül távoktatási formát is elérhetővé tesz.

Persze az elméleti felkészültség mit sem ér, ha az a gyakorlatban nem kamatoztatható, vagyis ha a megszerzett tudást nem lehet forintra váltani a munka világában. A felmérések azt mutatják, hogy az ÓE ezen a téren sem áll rosszul, sőt, a friss diplomások fizetése alapján összeállított TOP 10-es rangsorban négy karral is képviselteti magát az iskola.

Az Óbudai Egyetemen amiatt sem érheti szó a ház elejét, hogy a “fejtágításon” túl ne lenne élet az intézményen belül. A 2010-ben útjára indított I LOVE OE gondolat éppen ezért született meg, hogy valódi közösséggé kovácsolja a hallgatókat. A mozgalom keretén belül főképp olyan rendezvényeket szerveznek, amelyek párhuzamosan segítik a diákok közötti kapcsolatok kialakulását és a szakmai előmenetelt, mint például a RECCS Tésztahíd Építő Világbajnokság, a LEGO Nap, vagy éppen a Kutatók Éjszakája.

Kapcsolódó Cikkek

  • Börtönhöz ment Gyurcsány – Fotók!

    Börtönhöz ment Gyurcsány – Fotók!

    Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke elkísérte a tököli börtön bejáratához Császy Zsoltot, akit Tátrai Miklóssal együtt harmadfokon két és fél, illetve három év börtönbüntetésre ítélt a Kúria a 2008-as sukorói telekcsere ügyében.

  • Az év végéig döntés születhet a negyedik paksi blokk üzemidő-hosszabbításáról

    Az év végéig döntés születhet a negyedik paksi blokk üzemidő-hosszabbításáról

    A paksi atomerőmű első három blokkja már megkapta az engedélyt a további működéshez, a negyedik blokk engedélykérelmének elbírálása folyamatban van, az eljárás még idén lezárulhat – mondta Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyért felelős államtitkára a tárca közleménye szerint Bécsben, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) szeptember 18-22.

  • Az iskola a biztonságra nevelés legfontosabb terepe

    Az iskola a biztonságra nevelés legfontosabb terepe

    Az iskola a biztonságra nevelés legfontosabb terepe, egyúttal biztonságos közeg a gyerekek számára, ezért az ottani biztonságot az iskolán kívülre is ki kell terjeszteni – mondta Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára kedden Budapesten, a Biztonság hetének központi rendezvényén.