EUR: 309,16 Ft
CHF: 288,33 Ft
2017. január 21., szombat
Ágnes

Külföld

Ismét több ezer oldalnyi Hillary Clinton levelezés nyilvános

New York, 2015. július 13.
A Demokrata Párt 2016-os elnökjelöltségére pályázó Hillary Clinton gazdasági programbeszédét tartja New Yorkban 2015. július 13-án. Clinton a bérből és fizetésből élők helyzetének javítását és a minimálbér emelését, valamint a pénzügyi szektor feletti állami felügyelet szigorítását ígérte. (MTI/EPA/Justin Lane)

Az amerikai külügyminisztérium egy bírósági ítéletnek eleget téve nyilvánosságra hozta hétfőn Hillary Clinton volt tárcavezető, jelenlegi demokrata párti elnökjelölt-aspiráns 2011 és 2013 közötti levelezésének egy újabb részét, amelyet a kormányzati fiók helyett egy magánszerveren keresztül bonyolított le.

A közzétett több mint ötezer elektronikus levélből 325 számít bizalmas, míg egy titkos besorolásúnak – írta a The Washington Times című amerikai konzervatív lap helyi idő szerint hétfőn.

A bizalmas besorolású levelezés nagy része Clinton és külügyminisztériumi kollégái között folyt – olvasható a lapban – , de voltak olyan üzenetek is, amelyeket Tony Blair korábbi brit miniszterelnökkel, illetve Sidney Blumenthal politikai tanácsadóval váltott az akkori tárcavezető.

Az eddig közzétett elektronikus levelek száma meghaladja a 21 ezret, közülük 991 számít bizalmasnak, míg öt üzenet titkosnak – írta a konzervatív lap.

Az elektronikus levelezés közzétételét egy májusi bírósági ítélet rendelte el, miután a Vice News hírportál pert indított a levelezés megszerzéséért. A döntés értelmében a külügyminisztériumnak 30 naponta, részletekben kell nyilvánosságra hoznia Clinton 55 ezer oldalnyi hivatali levelezését, míg további 30 ezer oldalnyi, magánjellegűnek ítélt e-mailt törölhetett.

Márciusban derült ki, hogy Clinton tárcavezetőként kizárólag a privát e-mail-szerverét használta a hivatalos rendszer helyett. Ezt ő kényelmi okokkal magyarázta, azzal, hogy csak egyetlen okostelefont akart magánál tartani.

Még két megjelentetésre számítanak, egy továbbira december végén, és egy utolsóra 2016 januárjában.

Kapcsolódó Cikkek