EUR: 307,06 Ft
CHF: 286,25 Ft
2017. január 17., kedd
Antal, Antónia

Sport

Az Adidas szakít az atlétikával a hatalmas botrány miatt

Genf, 2015. november 9.
Richard Pound, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vizsgálóbizottságának kanadai elnöke (k), valamint a bizottság másik két tagja, Richard McLaren (b) és Gunter Younger sajtótájékoztatót tart Genfben 2015. november 9-én. A jelentés szerint a 2014-ben kirobbant doppingbotrány miatt a WADA az Orosz Atlétikai Szövetség és az ország atlétáinak eltiltását javasolja. A független testület azután alakult meg, hogy az ARD német televízió decemberben az orosz atléták szervezett doppingolásáról sugárzott dokumentumfilmet. (MTI/EPA/Salvatore Di Nolfi)

A BBC értesülései szerint az Adidas sportszergyártó megszünteti együttműködését a Nemzetközi Atlétikai Szövetséggel (IAAF).

A BBC hétfőn arról számolt be, hogy a cég értesítette az IAAF-et: ki akar szállni az egyébként még négy évre szóló szponzori szerződésből.

A brit közszolgálati médium azt írta: az Adidas ezzel a lépéssel reagál a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget alapjaiban megrázó dopping- és korrupciós botrányra.

A herzogenaurachi központú vállalat az IAAF egyik legfontosabb támogatója. A BBC szerint egyelőre egyik fél sem kommentálta az értesülést.

A közlemúltban vált ismertté, hogy az IAAF-et korábban irányító Lamine Diack anyagi ellenszolgáltatás fejében doppingeseteket tussolt el és sportolókat zsarolt. A francia ügyészség pénzmosás és vesztegetés gyanújával vádat is emelt ellene.

A másik botrány Oroszországhoz kötődik: a német ARD televízió dokumentumfilmje feltárta, majd a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) független bizottsága megerősítette, hogy szisztematikus doppingolás zajlott az ország atlétái körében. Emiatt az orosz atléták jelenleg nem versenyezhetnek, veszélyben a riói olimpiai indulásuk is.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek