EUR: 305,35 Ft
CHF: 275,14 Ft
2017. július 26., szerda
Anna, Anikó

Külföld

Durva! Ennyien élnének meg a 62 leggazdagabb vagyonából

A világ 62 leggazdagabb embere mára akkora vagyonnal rendelkezik mint a Föld lakosságának szegényebbik fele, mintegy 3,5 milliárd ember együttesen, miközben a szupergazdagok még gazdagabbak, a szegények pedig még szegényebbek lettek – állapította meg hétfőn az Oxfam nemzetközi segélyszervezet.

A szerdán kezdődő davosi világgazdasági fórum elé időzített Oxfam-jelentés szerint a globális lakosság leggazdagabb 1 százalékának több vagyona van mint a fennmaradó 99 százaléknak összesen. Mindez azt jelenti, hogy a jóléti szakadék gyorsabban mélyül mint azt bárki feltételezte, s az 1 százalék egy évvel hamarabb utasította maga mögé a 99 százalékot mint azt az Oxfam tavaly jósolta.

A leggazdagabb 62 ember vagyona 2010 óta 44 százalékkal gyarapodott, míg a világ szegényebbik felének jövedelme 41 százalékkal csökkent. A szupergazdagok közül 53 férfi, közel felük az Egyesült Államokból való, 17 Európából, a többiek pedig olyan országokból, mint Kína, Brazília, Mexikó, Japán és Szaúd-Arábia.

“A világ vezetőinek aggodalma a növekvő egyenlőtlenség jelentette válság miatt, mindeddig nem eredményezett konkrét lépéseket – a világ egyre nagyobb egyenlőtlenségekkel szembesül, és ez a trend csak gyorsul” – írja Winnie Byanima, az Oxfam igazgatója a jelentéshez fűzött nyilatkozatában.

“Nem engedhetjük meg, hogy továbbra is százmilliók éhezzenek, miközben azokat a forrásokat, amelyeket a megsegítésükre lehetne felhasználni, a csúcson lévők elszívják” – teszi hozzá. A kiváltságosok vagyonából mintegy 7,6 billió dollár offshore adóparadicsomokban csücsül, holott ha megfizetnék az adót a vagyonuk által generált jövedelem után, évente 190 milliárd dollárral több állna a világ kormányainak rendelkezésére – idézi Gabriel Zucmannak, a kaliforniai egyetem adjunktusának becslését.

Az afrikai gazdagok offshore vagyona miatt évente kieső, mintegy 14 milliárd dollár (közel 4000 milliárd forint) adóbevétel elegendő lenne olyan egészségügyi beruházásokra, amelyekkel évente 4 millió gyermek életét lehetne megmenteni, s elegendő tanítót lehetne alkalmazni ahhoz, hogy minden afrikai gyermek iskolába járhasson.

“A multinacionális vállalatok és a gazdag elitek azonban (…) elutasítják azoknak az adóknak a befizetését, amelyekre a társadalom működtetéséhez szükség van. Az a tény, hogy az élen lévő 201 vállalatból 188 legalább egy adóparadicsomban jelen van, azt mutatja, hogy ideje cselekednünk” – hangsúlyozza Byanima.

Adókötelezettségeik behajtása – fűzi hozzá – létfontosságú lenne, ha a világ vezetői teljesíteni akarják azt az ígéretüket, hogy 2030-ra felszámolják a szegénység szélsőséges formáit, s ez csak az egyike annak a 17 célkitűzésnek, amelyet az ENSZ tavaly szeptemberi fenntartható fejlődési csúcstalálkozóján fogadtak el.

Bár a mélyszegénységben élők száma 1990 és 2010 között a felére csökkent, a népesség legszegényebb 10 százalékának éves jövedelme kevesebb mint 3 dollárral nőtt az elmúlt negyed évszázadban.

(A Reuters által ennek kapcsán idézett OECD-adatok szerint a mélyszegénységben élők száma 650 millió fővel csökkent 1981 óta, annak ellenére, hogy a világ népessége azóta 2 milliárddal növekedett. E változás a döntő része ugyanakkor Kína fellendüléséből ered, ahol ez idő alatt félmilliárd ember emelkedett ki a mélyszegénységből.)

A növekvő egyenlőtlenség mögött meghúzódó legfőbb tendenciák egyike az Oxfam szerint az, hogy a nemzeti jövedelemnek szinte az összes fejlett és fejlődő országban egyre kisebb része kerül a dolgozókhoz, s egyre nő a szakadék a legnagyobb és a legalacsonyabb fizetések között. A probléma kapcsán a jelentés a minimálbérek emelését szorgalmazza, s az Egyesült Államok példáját elemezve megállapítja, hogy ez pénzt pumpálna a helyi gazdaságba, és megtakarítást eredményezne az alacsony keresetűeknek juttatott szövetségi támogatások csökkenése révén.

Kapcsolódó Cikkek

  • Vízisízés közben rakta ki a Rubik-kockát – Videó!

    Vízisízés közben rakta ki a Rubik-kockát – Videó!

    A Rubik Ernő nevéhez fűzhető ügyességi játék a mai napig hatalmas népszerűségnek örvend szerte a világon. Joey Fratelli imádja a logikai játékot, ezért úgy döntött, hogy nem időre szerette volna kirakni a mágikus kockát úgy, ahogy sokan mások, hanem inkább a körülményeken nehezített.

  • Nemi erőszakra buzdítottak a muszlim iskolában

    Nemi erőszakra buzdítottak a muszlim iskolában

    Megbukott a muszlim gyermekek számára alapított Al-Hidzsrá iskola az angliai Birminghamben, a tanintézet ellenőrzésekor nemi erőszakra felhívó tankönyveket és elképzelhetetlenül alacsony oktatási színvonalat találtak az ellenőrök, ezért az állami kezelésbe kerülhet Nagy-Britannia összes hasonló tanintézete.