EUR: 307,50 Ft
CHF: 282,97 Ft
2017. május 27., szombat
Hella

Külföld

Hatalmas tüzeket okozott az Iszlám Állam az olajkikötőkben

Az Iszlám Állam (IÁ) fegyvereseinek három napon át tartó támadásai nyomán súlyos tüzek törtek ki a líbiai esz-Szidr és Rasz Lanuf olajkikötőben, a lángok szerda estére már legalább öt nagy olajtározót elértek – közölte a létesítmények védelméért felelős hatóság.

A hatóság szerint a hétfőn kezdődött harcokban kilenc őr meghalt és több mint 40 megsebesült. Az Iszlám Állam legalább 30 harcost vesztett, és két, a líbiai hadseregtől lopott harckocsit és más katonai járműveket is visszaszereztek a dzsihadistáktól. Az IÁ elleni küzdelemben a fővárost, Tripolit ellenőrző iszlamista vezetés légiereje is támogatást nyújtott.

Az őrség közölte, hogy a két város kikötőjét a kezükben tartják, de az olajipari létesítményeknél jelentős tüzek tombolnak. A tűzoltók esz-Szidrben négy, Rasz Lanufban egy kiterjedt tűzzel küzdenek. Mindkét helyen az IÁ ágyúzása nyomán csaptak fel a lángok.

Egy líbiai olajipari tisztségviselő szerint az öt kigyulladt olajtározó egyenként 420-460 ezer hordó kapacitással bír.

Esz-Szidr kikötője több mint egy éve nem üzemel, miután az ország Moammer Kadhafi diktátor halálát követően gyakorlatilag részekre szakadt, ellenőrzésért pedig különféle fegyveres szervezetek harcolnak egymással. A zűrzavarban egyre nagyobb befolyást szerez az IÁ, amely ellenőrzése alá vonta Szirt városát, és több olajmezőt is megtámadott, de szíriai sikereivel ellentétben egyelőre egy ilyet sem tudott a hatalmába keríteni.

Kapcsolódó Cikkek

  • Magával kötött szerződést Soros egyeteme

    Magával kötött szerződést Soros egyeteme

    Kérdéses, hogy a New York-i CEU hogyan tud Magyarországon a felsőoktatási tanulmányokkal kapcsolatban dokumentumokat kiállítani akkor, amikor azt Philadelphiában akkreditálták, és alapító okiratában a budapesti egyetem címe szerepel, az amerikai metropoliszra pedig csak hivatkoznak – teszi fel a kérdést a Magyar Idők.

  • Robbantani akartak a terroristák, időben lekapcsolták őket

    Robbantani akartak a terroristák, időben lekapcsolták őket

    Moszkvában őrizetbe vették az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet négy tagját, akik merényletekre készültek az orosz főváros közlekedési hálózatának objektumai ellen – közölte csütörtökön a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

  • Agyonlőttek egy újságírót

    Agyonlőttek egy újságírót

    Agyonlőttek egy orosz újságírót egy szibériai kisvárosban, a helyi hatóságok csütörtöki közlése szerint az illetőt munkájával kapcsolatban ölhették meg, de egyelőre nem tudják, hogy milyen indítékkal.