EUR: 308,20 Ft
CHF: 266,16 Ft
2017. október 19., csütörtök
Nándor

Extra

Kis színház is tud nagyot alkotni!

Kriszt László szinte napra pontosan 2006-ban ment be Galambos Tiborhoz, a Fészek Művész Klub igazgatójához egy kamaraszínház létrehozásának ötletével. Ő lepődött meg a legjobban, amikor az igazgató első szóra igent mondott. Persze a munka csak akkor kezdődött, hiszen három fanatikus – Kriszt László, Budai Tünde színésznő és Farkas József író -minden külső segítség és anyagi támogatás nélkül fogott hozzá a Kazán István Kamaraszínház létrehozásához.
Kazan_Istvan_Kamaraszinhaz_2006_2016_3

Bekeretezett képen a Kazán István Kamaraszínházban tíz év alatt megforduló színészek képe

– Voltak önnek rendezői tapasztalatai?
– A fenéket. Csak az emlékeimre hagyatkozhattam, ami elég régi volt. Még jó hogy ami megmaradt, az viszont annyira erős volt hogy jó alapoknak bizonyultak. Ezek voltak a Színművészetin eltöltött évek, az Operettszínházas időszak, s Kazán Istvánnal és Csemer Gézával, a Lehár Ferenc zenés színházban szerzett színházi tapasztalataim.  Az elmúlt évtizedekben persze több nagy zenés-szórakoztató műsort rendeztem de ezek nem közvetlenül prózai színházi alkotások voltak.
– Egy jónevű musical színész, elismert koreográfus miért adta a fejét egy igen csak nehéz, nagy tapasztalatot és szakmai tudást igénylő prózai színházi irányra?
– Az élet kiszámíthatatlansága sok mindent hoz az ember életébe. Itt inkább az a kérdés hogy meg tud e küzdeni, harcolni azért az útért amit választott, számtalan példát tudnék mondani, amikor minden adott, s mégsem jön létre érték, s olyat is amikor lehetetlen körülmények ellenére is értéket lehetett létrehozni, remélem mi az utóbbiak közé tartozunk!
– Minden ilyen szép volt, vagy azért voltak küzdelmes időszakok is?
– Csak küzdelmes időszakok voltak és vannak is, hiszen attól hogy tíz évesek vagyunk  a problémák nem szűntek meg. Mindig úgy alkottam hogy én megteremtettem a kamaraszínházi körülményeket,  a színészek meg adták saját munkájukat, tudásukat. Mára mindannyian megedzőttünk. Manapság, s ez igaz visszamenőlegesen is, színházat csinálni mindenfajta állami támogatás nélkül, szinte öngyilkosság. És mégis, akiknek ez élethivatása, az nem tud nélküle létezni, mert belülről fakad, s ez nem függhet anyagi vagy egyéb körülményektől. Ha ezek domináltak volna, akkor a világban nagyon kevés érték tudott volna létrejönni, megvalósulni.  Az egy más kérdés hogy az élet, a sors előbb, utóbb helyre tesz mindent.  Aki pedig pusztán megélhetési színész vagy színházi ember,  nos az hamar kihullik erről a pályáról, mert ez a pálya nem erről szól.
Azt láttam hogy szívesen ad lehetőséget növendékeknek, pályakezdőknek!
– Ez természetes, hiszen nekik van a legnagyobb szükségük erre, hiszen egyrészt színpadi rutint kell szerezniük, vagy éppen, olyan szintet értek el szakmai tanulmányaik során ami színpadért kiált. Nem egy olyan növendékem volt, akikre pályájuk elején rámondták, “taszítja a színpad” aztán egyszer csak eljött az a pillanat amikor mindenki csodálkozva kérdezte hogy honnan hoztam ezt vagy azt a tehetséges színészt.  Csupán annyi történt hogy iszonyatos sok munkával, szenvedéssel kihoztam  a tehetséget belőlük, persze ezt a fajta tehetséget előre kellett látnom,  és bizalmat kellett neki szavaznom.

Kazan_Istvan_Kamaraszinhaz_2006_2016_4

Természetesen az előadások plakátjai sem maradhattak ki

A bemutatókon látszik, önöknél elég magas színvonalú színész képzés folyik…
– A kamaraszínháza megalapításával együtt elkezdtem színészpedagógiával is foglalkozni, de Kazán István tanár úrral eltöltött évek, nagyon jó alapokat adtak erre nézve,  tehát volt miből merítenem.
– Hogy van az, hogy önök nem annyira ismertek, talán keveset jelennek meg a médiákban, vagy a kevés a reklámra fordított befektetésük?

Mindkettő. Az elmúlt évtizedekben úgy alakultak a viszonyok hogy akiket lehet látni a médiákban, azokat ismerik a nézők, akiket pedig nem lehet látni, nos azokat szinte egyáltalán nem ismerik. Kár ezért, mert rengeteg tehetséges színész, énekes, táncos, rendező, egyáltalán színpadi produkció tűnik el így az ismeretlenség homályába.
– Mit hozhat a jövő?
Ja a tervek? Na azok vannak jócskán, de mint tudjuk, “ember tervez, Isten végez”. Mennyi de mennyi tervemből nem lett semmi, vagy éppen mások megvalósították, csak azért mert ott volt pénz.

Kapcsolódó Cikkek