EUR: 305,02 Ft
CHF: 276,54 Ft
2017. július 23., vasárnap
Lenke

Belföld

Magánvagyonukkal felelhetnek a KFT-tagok?

Ha nem emelik fel a kft-k a törvényileg előírt 3 millió forintra törzstőkéjüket, a tagok magánvagyonukkal is felelhetnek a társaság tartozásaiért, és nem vehetnek fel osztalékot – mondta Balsai István ügyvéd az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.

Hozzátette: a kötelező törzstőkeemelést egy éven túl is lehet teljesíteni, a társasági szerződésben kell meghatározni, mikorra teljesül.

A törvény szerint a 2014. március 15. előtt alapított kft-knek 2016. március 15-ig kell megemelni a törzstőkéjüket, illetve meghatározni a társasági szerződésben az emelés dátumát. Ennek elmulasztása esetén a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárást is indíthat, aminek bírság is lehet a vége – hívta fel a figyelmet a szakértő.

A legtöbb kis- és középvállalkozás a 2014. március 15. előtt érvényes 500 ezer forintos minimális tőkével működik Magyarországon – mondta, hozzátéve: az emelést több módon el lehet végezni, a leggyakoribb, hogy a tagok maguk emelik meg a tőkét, vagy elszámolják a nyereség terhére.

Balsai István arra is kitért, hogy a törzstőkeemelés kapcsán többféle okiratot kell elkészíteni, módosítani kell az alapító okiratot is, ami illetékmentes, de csak ügyvéd közreműködésével hajtható végre.

Kapcsolódó Cikkek

  • A T-Sysytems együttműködik a főpolgármester által kezdeményezett vizsgálatban

    A T-Sysytems együttműködik a főpolgármester által kezdeményezett vizsgálatban

    A T-Systems Magyarország maximálisan együttműködik a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) e-jegy értékesítési projektje ügyében indított vizsgálatban, minden információt megad ehhez, és a cégen belül sem fognak elmaradni a szükséges lépések – ígérte Kaszás Zoltán, a társaság vezérigazgatója szombaton a Facebookon megjelent nyilatkozatában, ahol egyben bocsánatot kért a kialakult helyzet miatt.

  • BKK-jegyértékesítés: Tarlós István vizsgálatot rendelt el

    BKK-jegyértékesítés: Tarlós István vizsgálatot rendelt el

    A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) online értékesítési rendszerének bevezetésekor kialakult helyzet tisztázására Tarlós István főpolgármester vizsgálatot rendelt el a közösségi közlekedés biztonságos és utasbarát működtetése érdekében, a BKK mindenben támogatja a vizsgálatot és a megnyugtató megoldás kidolgozását – közölte a cég vezérigazgatója szombat este.