EUR: 309,42 Ft
CHF: 288,87 Ft
2017. március 24., péntek
Gábor, Karina

Belföld

Már a haladókat is akadémián képzi a Kereskedőház

Gyakorló exportőr cégeknek szervezett két napos képzést a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. Az első alkalommal megtartott tréning sikerét jól mutatja, hogy a program teltházzal futott, sőt, a felfokozott érdeklődés miatt sokan be sem jutottak az előadásokra. Ők most készülhetnek, hamarosan indul a hiánypótló képzéssorozat újabb alkalma.

Haladó Exportakadémia címmel rendezett külpiaci jelenlétet fejlesztő tréninget a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) Ráckevén. A múlt hét szerdán és csütörtökön megrendezett eseménynek az volt a célja, hogy a már gyakorló exportőr cégek – vagyis azok, amelyek aktív külkereskedelmet folytatnak – egy átfogó menedzsmentképzésen vehessenek részt. A képzésen olyan témákra fókuszáltak, mint a nemzetközi marketing és értékesítési stratégia, a nemzetközi üzleti tevékenység kockázatai, vagy éppen a hatékony ártárgyalás.

Oláh-Ducsai Zsanett, kereskedőház, vezérigazgató (Fotó: MNKH)

Oláh-Ducsai Zsanett, az MNKH vezérigazgatója (Fotó: MNKH)

Az első alkalommal megrendezett Haladó Exportakadémia teltházzal futott, a 25 résztvevői hely napok alatt betelt. Az MNKH tudatosan döntött úgy, hogy alacsonyan tartja a létszámot, hiszen a képzés egyik kiemelkedő értéke az interaktivitás, amely a kiscsoportos munka során tud a leginkább érvényesülni. A jelentkezők többsége egyébként a korábbi Exportakadémia tréninget már elvégző cégvezetők közül került ki, ők számos ágazatot képviseltek: így az építő-, a kozmetika- és gyógyszer-, illetve az élelmiszeripart is, de a borászat, a nyomdaipar és a szoftverfejlesztés szektoraiból is érkeztek. A felfokozott érdeklődés és a kapacitások korlátozottsága következtében sokan már nem vehettek részt a képzésen, de a Kereskedőház azt ígéri, hogy a rájuk való tekintettel a közeljövőben újabb tréninget hirdet. Erre majd a cég honlapján (www.kereskedohaz. hu) lehet regisztrálni.

A képzésekre minden érdeklődőt várnak, előzetesen azonban érdemes tájékozódni, hogy az adott tréning tudásanyagára van-e szüksége a cégnek. – Számos más képzési programot is kínálunk így például kifejezetten a startup vállalkozásoknak hoztuk létre az Astra Exportinkubációs sorozatot, amely az induló vagy export terén kezdő vállalkozások igényeire koncentrál – mondta el Ducsai-Oláh Zsanett, az MNKH vezérigazgatója a Lokál érdeklődésére. A haladó tréningeken inkább már speciális kérdésekkel foglalkoznak, mint például a nemzetközi disztribúciós szerződések jogi vonatkozásai, vagy a versenyszituációk kezelése. Összefoglalva tehát azokat a témákat járják körül, amelyek ismeretei a külföldi piacokon való növekedéshez elengedhetetlenek a gyakorló exportőrök számára. A Haladó Exportakadémia tematikáját egyébként a partnerek visszajelzései alapján határozták meg. A korábbi résztvevők körében kérdőíves felmérést végeztek, amely során a cégvezetőknek többek között azokat a nehézségeket kellett megnevezniük, amelyek export terjeszkedésük útjában állnak. A beérkező válaszokból az derült ki, hogy az érintettek leginkább a nemzetközi partnerek felkutatását, a szükséges piaci információk beszerzését, a nyelvismeretet, a pénzforrások előteremtését, illetve az elvárt termelés teljesítését tartják a problémás területeknek.

A Haladó Exportakadémia előszobája az Exportakadémia, amelyet évi két alkalommal hirdetnek meg. A tréningsorozat még 2012-ben indult, és jelenleg már a nyolcadik alkalom előkészítése zajlik. Az Exportakadémia tréningsorozatot több mint 150 cégvezető és döntéshozó végezte el sikerrel, és többségük a képzéseket követően partnerségre is lépett a Kereskedőházzal. – Úgy nevezett ágazati szakértők útján személyes kapcsolattartót adunk az ügyfél mellé, így napi szinten kommunikálunk a vállalatokkal – közölte a vezérigazgató. Ennek a rendszernek köszönhetően az exporttevékenység kapcsán felmerülő költségek és kockázatok jelentősen csökkennek, ezzel pedig a teljes értékesítési folyamat is leegyszerűsödik.

Kapcsolódó Cikkek