EUR: 307,11 Ft
CHF: 281,67 Ft
2017. május 25., csütörtök
Orbán

Sport

Megfelezték Kucsera Gábor kokain büntetését

Kétéves eltiltást kapott a kajakos Kucsera Gábor, aki július közepén megbukott a magyar szövetség (MKKSZ) drogtesztjén. A vizeletében kokaint találtak.

Az MKKSZ a honlapján olvasható hírben emlékeztet arra, hogy az első fokon eljáró bizottság augusztusban négy évre tiltotta el a korábbi világ- és Európa-bajnok versenyzőt.

“A Nemzeti Doppingellenes Szervezet keretében működő doppingbizottság decemberben, a megismételt elsőfokú eljárásban elfogadta a sportoló érvelését, amely szerint a tiltott szert versenyidőszakon kívül használta, nem a sportteljesítményével összefüggésben.” – áll a közleményben, amely kiemeli: miután a sportoló vizeletében talált szer kizárólag versenyidőszakban minősül tiltottnak és a doppingbizottság nem tudta bizonyítani azt a tényt, hogy a sportoló a tiltott szert teljesítménye fokozására, versenyidőszakban fogyasztotta, így az eredeti büntetést megfelezték.

A határozat a 33 éves Kucsera Gábort 2017. augusztus 5-ig mindenféle versenytől, szervezett edzéstől és edzőtáborozástól eltiltotta. A sportoló az eltiltás hatálya alatt sportszakemberként sem tevékenykedhet.

Kapcsolódó Cikkek

  • Nyolcvan felett is az Eb-n szúrnak

    Nyolcvan felett is az Eb-n szúrnak

    Korosabb vívókkal utazik a Chiavariban kezdődő veterán, azaz senior vívó Eb-re a magyar csapat. Az olaszországi tornán pástra lép a korábbi olimpiai bajnok tőröző, a 81 éves Sákovicsné Dömölky Lídia és a világ legidősebb – aktív – vívója, Boros Péter.

  • Rekordpénzt kap a lábára

    Rekordpénzt kap a lábára

    Minden idők legnagyobb pénzét vágja zsebre Odell Beckham Jr., az NFL-ben szereplő New York Giants elkapója, akinek a Nike a liga történetének legdrágább cipőszerződését adja meg.

  • Szép volt, fiúk!

    Szép volt, fiúk!

    Minden labdarúgást szerető ember nehezen viseli, ha nagy nevek döntenek úgy, hogy többet nem lépnek pályára profiként.