EUR: 309,63 Ft
CHF: 288,48 Ft
2017. március 29., szerda
Auguszta

Belföld

Nagyot nőtt a gázfogyasztás a hideg miatt

A lehűlés miatt mintegy ötödével több földgáz fogyott országszerte, a leghidegebb napokon mintegy kétszer annyi gázt vételeztek ki, mint az enyhébb időszakokban – írta hétfői számában a Magyar Idők.

A Magyar Földgáztároló Zrt. adatai alapján a napilap azt írta, a lakossági fogyasztók a megkérdezett szakértők szerint nagyjából ötödével többet használtak el az energiahordozóból. Jóval többet fogyasztanak az ipari létesítmények, közintézmények, irodaházak, és exportra is mehetett földgáz, valamint a folyamatos import is árnyalja a képet.

A közel 1100 településen 1,2 millió fogyasztót kiszolgáló Tigáz szolgáltatási területén január első öt napján csaknem hat fokkal volt hidegebb, mint az előző év ugyanezen időszakában, és hét fokkal kevesebb, mint az elmúlt ötéves átlag és húsz százalékkal több gáz fogyott, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

A lakossági felhasználás a lap szerint a téli időszakban átlagosan 10-15-szöröse is lehet a nyári felhasználásnak, a január elején tapasztalt igazán fagyos napon pedig a nyári minimális gázfogyasztáshoz képest akár hússzor több gáz is fogyhat.

Idén az energiapiaci szakértők nem érzik annyira veszélyeztetettnek az Ukrajnából érkező hazai gázellátást, mint tavaly, amikor még csak kialakulóban volt az újabb orosz-ukrán krízis. Tavaly, a betárolás idején és jelenleg is jó ütemben érkezik a földgáz hazánkba – olvasható a Magyar Idők cikkében.

Kapcsolódó Cikkek

  • Simicska tanácsaira támaszkodna Vona

    Simicska tanácsaira támaszkodna Vona

    Jelen pillanatban nem venné fel a Jobbikba Simicska Ádámot Vona Gábor, ám a segítségét elfogadnák. Mindezt az ATV Egyenes beszéd című műsorában mondta a Jobbik elnöke, aki a műsorvezetőnek arra a kérdésére, hogy Simicska Ádám kérte-e a felvételét a Jobbikba, Vona azt válaszolta: ez valótlan információ, vagyis kacsa.

  • Lebukott Demszky! Aba Botond is ellene vallott

    Lebukott Demszky! Aba Botond is ellene vallott

    Egykori beosztottja, Aba Botond volt BKV-vezérigazgató az Országgyűlés gazdasági bizottságának elismerte: Demszky Gábor „közvetlen irányításával” működött a DBR Metró Projekt Kft.

  • Allergiások figyelem!: Fokozódik a nyír pollenszórása

    Allergiások figyelem!: Fokozódik a nyír pollenszórása

    Az elkövetkező napokban várhatóan országszerte fokozódik a nyír pollenszórása, a déli, délnyugati országrészben a koncentrációja már a magas szintet is elérheti – tette közzé az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a Facebook-oldalán.